Siker

Fegyver helyett crema: Interjú Jakab Mordy Gáborral

Békés és mosolygós, miközben a múltját ismerve másnak képzelhetnénk. A kávé megszállottja és ismerője, szerelmese és szakértője. A neve és jelenléte összeforr a feketével és kutyájával, Spottyval. Beszélgetés Jakab Mordy Gáborral, a hazai barista kultúra egyik kultfigurájával.

– Mi a te személyes történeted?
– Kevesen tudják rólam, hogy katona voltam. A katonáskodás után filmekben dolgoztam, mint fegyverszakértő. Utolsó filmem a Hercules volt Dwayne Johnsonnal, hat hónap intenzív közös munka volt, én voltam a személyes fegyverese. Szerettem, jó volt, de ott valami történt, mert úgy éreztem itt a vége, befejeztem, kiégtem.

Fotó: Mordy

Fotó: Mordy

– Hogy keveredtél a fegyverektől a kávéig?
– Az akkori párom egy speciality kávézóban dolgozott, egy nap bementem hozzá, hogy lássam… akkor már nem ittam kávét két éve…

– Mi volt ennek az oka?
– Mert értelmetlen volt, sz*r. Sok tej, sok cukor. Nem állt rá az agyam arra, hogy összekösse az ébredést a koffeinnel. Nem alakult ki kötődésem. Kiskoromban tejeskávét ittam, amit apu készített otthon, és mint az emberek többsége úgy gondoltam a kávé keserű, így ha sok minden hozzáteszek, ihatóvá válik.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

– Ott tartottál, hogy bementél abba a kávézóba…
– Igen, és ott találkoztam a Váradi Tibivel, az én szememben ő az, aki elindította Magyarországon a speciality kávé kultúrát. Kaptam tőle egy presszókávét, én meg elkezdtem lapátolni bele a cukrot. Tibi mondta, hogy ez egy világosabb pörkölésű kávé, így ha cukrot teszek bele, a végeredmény valami savanykás izé lesz. Tényleg az lett. Próbáltam cukor nélkül. Tetszett. Aztán egyre többet jártam be hozzá, majd elvégeztem egy barista sulit, levizsgáztam és ezt követően lazán kijelentettem, hogy akarok egy saját helyet. Soha előtte nem csináltam nappali helyet. A vendéglátáshoz annyi közöm volt, hogy 2012-ig a Corvintetőt vittem, de az mégiscsak az éjszaka, ami egy speciális közeg. Megkerestem a Tibit és mondtam, hogy kávézót akarok nyitni. Mondta Tibi, hogy először menjek el dolgozni valakihez, de nekem ez akkor már nem ment. 34 évesen már vezető voltam, kiképző voltam katonaként, saját céget vezettem. Nem akartam végigjárni a ranglétrát.

– Így lett a WarmCup pop up üzlet?
– Igen, a WarmUp helyén reggel nyitottunk, délután zártunk, aztán elpakoltunk és jött a koktélos srácok műszakja.

Fotó: Mordy

Fotó: Mordy

– Miért lett ott vége?
– A koktélosokkal együtt dolgozni nem könnyű, mások a higiéniai elvárásaink, mondjuk így. Aztán átköltöztünk a Kertész utcába, ahol egyrészt kevés volt számunkra az áram, folyamatosan lecsapták a biztosítékokat a gépek, másrészt a tulajdonosi viszonyok kissé rendezetlenek voltak, egy kétes úriember vette át a helyet és úgy döntött, beolvasztja a kávézómat a saját rendszerébe. Én erre nem voltam vevő, így megint továbbálltunk. Így született a WarmCup már végleges helyén, amit ugye néhány hónapja eladtam.

– Most mivel telnek a napjaid?
– Megalapítottam a kávés tanácsadó cégem, majd néhány hónapja Amszterdamba költöztem. Jelenleg head barista vagyok egy speciality kávézóban, valamint vendéglátóhelyeknek segítek belsős kommunikációban, coachingoljuk a baristákat. Célom kicsit tudatosítani az emberekben, hogy milyen is a jó kávé, és mi van a kávékészítés mögött. Folyamatosan embereket keresek, akiket kiképezhetek, mert úgy látom, nagyon nagy igény lenne jó baristákra.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

– Annak ellenére is, hogy rengeteg a baristaképzés?
– Valóban sok baristát képeznek, ezek egy része jó, belőlük egy kis százalék marad itthon, aki marad az vagy nagyon elszánt – és annak örülök –, vagy kevésbé jó, annak pedig nyilván nem. Szeretem magam kiképezni az embereimet, mert akkor tudom, mire számíthatok.

– Bármerre nézünk, egész vizuális kommunikációdat áthatja Spotty jelenléte, aki egy beagle. Hogyan illeszhető be az életedbe a kutyatartás?
– Szerencsés vagyok, mert a munkám miatt mindenhova jöhet velem Spotty, hiszen a speciality kávézók szinte mind kutyabarátok. Sokat jövünk-megyünk, sétálunk, csavargunk, utazunk. Annak idején, amikor hozzám került, semmit nem tudtam a kutyákról, de nagyon jó döntés volt őt örökbe fogadni.

– Hogy látod a városi kutyázás jelenlegi helyzetét? Van olyan, amin változtatnál?
– Talán abból kifolyólag, hogy én amúgy is pozitív vagyok, nekünk mindig pozitív élményeink vannak a városban járva-kelve. Amivel esetleg még jobbá tehető lenne, az több nyilvános itató vagy kút – bár erre is van valamilyen start up kezdeményezés, hogy a tűzcsapokból kutakat csináltak nyárra –, és néha örülnék valami speciális kutyamegőrzőnek egy-egy üzlet előtt, ahova nem vihetem be őt. Kikötni soha nem fogom, boxba nehezen tudnám bekényszeríteni, így erre lehetne valami izgalmas megoldást kitalálni. De összességében nagyon szeretek városi kutyás lenni, és azt hiszem, Spotty is elégedett.