Siker

Tarolt a testépítőnő története

Az író-rendező páros a Sam Spiegel International Film Lab forgatókönyv-fejlesztő workshop fődíját zsebelhette be. Ez az a program, amelyben Nemes Jeles László is megalkotta a végül Oscar-Díjat nyert filmjét, a Saul fiát.

A Jámbor szörnyeteg egy testépítőnő életébe enged bepillantást. Fotó: shutterstock/Lyashenko Egor

A Jámbor szörnyeteg egy testépítőnő életébe enged bepillantást. Fotó: shutterstock/Lyashenko Egor

A Jámbor szörnyeteggel együtt összesen 12 filmterv került a zsűri elé, amelyből a magyart ítélte a legjobbnak a nemzetközi zsűri. Olyan országok filmötleteit utasította maga mögé a magyar író-rendező páros, mint például Írország, Ghana, Brazília, vagy Lengyelország – tudatta a Variety.

A Virágvölgy című filmjének forgatásán Csuja László rendező. Fotó: MTI/Kallos Bea

A Virágvölgy című filmjének forgatásán Csuja László rendező. Fotó: MTI/Kallos Bea

A Jámbor szörnyeteg egy testépítőnő életéről szól, amelynek forgatókönyvét – többek közt – úgy jellemezte a nevez szakmai zsűri, hogy kompromisszum nélküli, együttérző és merész.

A Beracha Foundation által biztosított 70 ezer dolláros díjból a magyar forgatókönyv 50 ezer dollárt kapott a fődíj mellé.