Siker

„Kalandokat szeretnék adni a gyerekeknek” – interjú Borbély Balázs gyermekfejlesztő szakemberrel

Borbély Balázs TSMT-terapeuta, gyermekfejlesztő, téli sportokat oktat, és egy olyan fejlesztőközpontot üzemeltet, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt önmagukra találhatnak, ebben pedig a természettel való kapcsolat is nagy segítségükre van.

A szentendrei központ neve sokat elárul a küldetéséről: Vissza a Vadonba. Kicsik és nagyok egyaránt részesülhetnek itt kalandokban, és erőt meríthetnek a természetből, miközben feltárják saját, rejtett képességeiket. Az erdő mellett játszótér, tornaterem, közösségi tér fogadja az ide látogató családokat. Borbély Balázs gyermekek iránti elkötelezettsége és természetszeretete vezérelte a központ megalkotásában, munkásságáért idén Gránit Oroszlán példakép díjat kapott. Arról kérdeztük, hogyan vezetett az út a hely megalkotásáig, és miben segít a hozzá fordulóknak.

Fotó: Vissza a Vadonba

Fotó: Vissza a Vadonba

Hogyan került az életedbe a gyermekfejlesztés? Miért kezdtél el ezzel foglalkozni?

Eredetileg kert- és tájépítészként végeztem, és egy darabig azt gondoltam, hogy ezt is fogom csinálni – bár 30 éves koromra nagyon erős meggyőződésemmé vált, hogy 40 éves koromban valami teljesen mással foglalkozom majd, mint addig. Ennek megvalósításában nagy segítségemre volt a tél, mert télen nem lehet kertet építeni, így elkezdtem otthon unatkozni, és érdeklődésem a téli sportok felé fordult.

Felnőttként tanultam meg síelni, és közben rájöttem, hogy mennyire nehezen tudtam úgy haladni, ahogy tanítottak. Nekem nem mondott semmit az, hogy „hegyláb” meg „völgyláb” például, kiabáltak velem a sípályán az oktatók, hogy mit csináljak, hogy csináljam, de én nem tudtam azt csinálni, mert fogalmam sem volt, hogy melyik lábam hol van. Örültem, hogy élek. Aztán mégis sikerült megtanulnom síelni, és ezekkel a tapasztalatokkal, mindazzal felvértezve, ami nekem segített, megpróbáltam én is tanítani. Először felnőtteket, egész sok sikerrel. Így be is iratkoztam egy síoktatóképzésre, és elkezdtem gyerekekkel is foglalkozni. Ebből később kinőtte magát a korcsolyaoktatás is.

Aztán amikor Ábel, a kisfiam óvodás volt, elvégeztem egy Montessori-képzést, ahol megtanultam a Montessori óvodapedagógia alapjait, és az volt a vizsgafeladatom, hogy a beltéri Montessori játszóeszközöket kültérre vigyem, és olyan játékokat hozzak létre a szabadban, melyek kinttartózkodásra csábítják a gyerekeket, és olyan kihívások elé állítják őket, melyek sikerélményeket adnak. Emellett, miután a gyermekeim Waldorf-intézményekbe járnak, a steineri szemlélet is megérintett, azután megismerkedtem a TSMT-vel (tervezett szenzomotoros tréning). Rájöttem, hogy jobban érzem magam a gyerekek, mint a növények között, és szerettem volna kamatoztatni a tapasztalataimat. Ugyanakkor édesapámtól örökölt természetszeretetem is megmaradt.

Ez a természetszeretet inspirálta a Vadon létrejöttét is? Úgy látod, a természet plusz fejlesztő hatással bír a gyerekekre?

Igen. Alapvetően az az ötlet sarkallt, hogy lehet és mit az erdőben a gyerekekkel játszani. Nekem a saját gyerekkoromban nagyon sokat adott, hogy volt lehetőségem sok időt az erdőben tölteni. Kiskoromban kevertem a betűket, és nem tudtam különbséget tenni az egyes hangzók között, de akkoriban még nem voltak elterjedtek a fejlesztő módszerek – leszámítva a logopédiát. Viszont nagyon élénk gyerek voltam, és sokat szaladgáltam a lakótelepen is, meg az erdőben is a börzsönyi telkünk környékén. Szó szerint árkokon-bokrokon, csalánosokon vágtam át, majd patakokba beesve, patakokból kikecmeregve, és kicsit vizesen cuppogtam haza. Azt érzem, hogy nekem ez a nagyon-nagyon sok mozgás segített abban, hogy a diszlexiám elmúljon. A TSMT-s tapasztalataim pedig visszatekintve megerősítették bennem ezt az érzést.

Jött az ötlet, hogy mi lenne, ha az erdőben tartanék TSMT-t, és megkerestem Lakatos Katalint, a tréning megalkotóját ezzel a vízióval. Ő tárt karokkal fogadta az ötletet, nagyon a szívén viselte ezt a projektet, ameddig élt. Én pedig megpróbálom ezt a küldetést végigvinni, és azokat a feladatokat, melyeket Katalin a tornateremben talált ki és csinált, egy kis leleménnyel kivinni a természetbe, és a fák között, erdőben, patakban, réten elvégezni. Mindez olyan kalandokat tud adni a gyerekeknek, melyekkel szívesebben végzik a feladatokat. Ráadásul sok olyan inger éri őket a természetben, ami a tornateremben nem. A változó időjárás, környezet hatására megtapasztalhatják, hogy ugyanazt a feladatot mennyire más 35 fokban végezni, mint a téli hidegben.

Fotó: Vissza a Vadonba

Fotó: Vissza a Vadonba

Mi az a TSMT? Pontosan mire jó?

Egyfajta fejlesztő torna, tervezett szenzomotoros tréning a neve. Nagyjából 1200 feladatból áll, ebből adjuk oda a gyerekeknek azt a 8–12-t, amit ők egy óra alatt el tudnak végezni. Ezeknek a feladatoknak a segítségével különböző idegrendszeri deficiteket, beragadt csecsemőkori reflexeket, mozgáskoordinációs, illetve figyelemzavart, a monotóniatűrés hiányát tudjuk kompenzálni, így a gyerekek eljuthatnak arra a szintre, amellyel meg tudják állni a helyüket az iskolában és később az életben. Csökken a szorongásuk szintje, az esetleges agresszió mértéke. Szerintem fontos, hogy a gyerekeknek nemcsak azért jó a TSMT, hogy az iskolában jól beváljanak, ez tulajdonképpen egy mellékhatás. A lényeg, hogy olyan idegrendszeri fejlettséget érünk el, olyan huzalozást az agyban, amelynek segítségével a későbbi életben, konfliktushelyzetekben tudnak kamatozni az itt elért eredmények.

Milyen korosztálynak a fejlesztésével foglalkoztok?

Én személy szerint nagyon szeretem az óvodásokat. Gyakran segítünk annak eldöntésében, hogy menjen-e iskolába a gyerkőc, vagy maradjon még egy évet, ha pedig valamilyen okból muszáj iskolába mennie, akkor játékos feladatokkal készítjük fel az iskolakezdésre.

De nagyon szeretek kis ovisokkal is dolgozni. Volt olyan kisfiúnk például, aki két hónap alatt onnan, hogy nem szólalt meg és nem volt szobatiszta, eljutott odáig, hogy többszavas mondatokat fogalmazott meg. Ebben olyan feladatok segítettek neki, melyek a testtudatát, az önmagára figyelését és a mozgáskoordinációját fejlesztették.

Hány éves korig ajánlott a TSMT?

A TSMT 12 éves korig nagyon hatékony, mert ekkor zárul le az idegrendszeri hálózat kiépülése, de utána is lehet a szenzomotoros tréningekkel haladni, és például kamaszkorban is lehet vele dolgozni, amikor az egész kisember átstrukturálódik.

Tehát elsősorban olyan gyerekeket visznek hozzátok, akikkel valami probléma van?

Ovisoknál nem feltétlenül látszik a probléma. Az inkább akkor látszik, amikor a gyerekek iskolába kezdenek járni, és „összecsuklik” egy részük, mert nem tudja a tanórát követni. Akkor az addig normális kisgyerekből osztály bohóca lesz, vagy agresszor, vagy befordulóvá válik és észre sem venni az órán, esetleg elkezd fájni a hasa és nem akar iskolába menni. Nagyon sokszor a pedagógusok is reflexből haragudni kezdenek ezekre a gyerekekre, holott ők nem tehetnek arról, hogy nem tudnak figyelni. Ha ezeket a gyerekeket kezelésbe vesszük és elkezdünk velük tornázni, dolgozni, akkor olyan nagyjából fél, egy év alatt be tudnak illeszkedni az osztály életébe.

Fotó: Vissza a Vadonba

Fotó: Vissza a Vadonba

Manapság minden harmadik gyermek fejlesztésre szorul a mi felmérési protokollunk alapján, ami azért megdöbbentő, mert egy 30 fős osztályból 10 gyerek nem tudja, hogy mi történik az órán.

Akkor honnan tudja például egy ovis gyermek szülője, hogy kell-e fejlesztésre vinnie a gyermekét? Vagy érdemes lenne mindenkinek megcsinálnia a felmérést?

Ha valami gyanús, akkor érdemes megkeresnünk egy szakembert. Azzal, ha egy óvodás gyerek eljön egy felmérésre, egész pontos képet lehet kapni arról, hogy a gyermek milyen idegrendszeri fejlettséggel bír.

Milyen programok vannak még a Vadonban?

Minél több olyan programot szeretnék, amelyet hiánypótlónak érzek, szeretném intézményesíteni a kalandok átélésének a lehetőségét. Erre szolgálnak például a Robinson szombat nevű eseményeink, melyekről a gyerekek valamilyen élményt vagy emléket vihetnek magukkal.

Kicsit azt érzem, hogy a mai családok rettenetesen túlhajszoltak, akár az egzisztencia megteremtésének, akár a családban való helytállásnak a kapcsán, így sokszor a szülők nem tudják azt a szerepet betölteni, mellyel a gyerekeiknek emlékeket tudnának gyártani, mi ebben tudunk segíteni nekik.

Emellett havonta egyszer rendezünk egy olyan alkalmat, ahol a sérült gyermekekkel rendelkező családok vannak többségben, és a speciális és az egészséges gyermek együtt játszhatnak, külön, e célra kialakított eszközökön is.

Amikor elkezdtem ezt a Vadont építeni, nagyon nagyot próbáltam álmodni, de a valóság minden elképzelésemet felülmúlta.