Siker

Így erősíthetjük meg a kommunikációnkkal a kapcsolatainkat a munkahelyünkön

Sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen sokat számíthat a megítélésünkben az, hogy hogyan kommunikálunk másokkal. Főleg a munkahelyen lehet ennek nagy jelentősége, amikor is a hétköznapi, baráti beszélgetések helyett egy másfajta területen kell helytállnunk, jó benyomást tennünk, meggyőznünk másokat. Mindez persze a magánéletünkben is jelen van, csak egy kicsit másképp. Akárhogy is csavarjuk, a jó kommunikáció fél siker. Ehhez adunk egy kis segítséget: így erősíthetjük meg a kommunikációnkkal a kapcsolatainkat a munkahelyünkön.

Legyünk csapatjátékosok

Hallgassunk meg másokat és mutassunk hajlandóságot a változtatásra azok alapján, amit hallottunk. Amikor a kollégáinkkal vagy a főnökünkkel beszélgetünk, legyünk jó hallgatóság, ne csak tettessük, hogy figyelünk. És a hallottak alapján tegyük nyilvánvalóvá, hogy hajlandóak vagyunk megváltoztatni a terveinket, az elképzeléseinket az adott feladattal kapcsolatban, ha egy jobb, logikusabb ötletet vagy lépést hallunk. Ezzel azt mutathatjuk magunkról, hogy jó csapatjátékosok vagyunk, akik meghallgatnak másokat, könnyebben ki lehet velünk jönni, jó velünk együtt dolgozni.

Fotó: Freeik.com/Freepik

Fotó: Freeik.com/Freepik

Fontos a felkészülés

Mielőtt szenvedélyesen kiállnánk valami mellett vagy határozottan beszélünk valamiről, előtte készítsünk alapos tervet arról, hogy hogyan védjük meg az álláspontunkat. A mondandók legyen egyértelmű, és az érvelésünk is legyen világos és logikus. Készüljünk fel a kétkedő kérdésekre, az esetleges akadékoskodásra vagy szőrszálhasogatásra – ha nem tudunk mindre válaszolni, legyen a tarsolyunkban egy-egy mentőmondat arra vonatkozóan, hogy ennek majd utánanézünk, vagy erre már mi is gondoltunk, de még keressük rá a választ. Törekedjünk azonban arra, hogy minél több kérdésre tudjunk válaszolni.

Ismerjük a partnerünket

Ismerjük fel a kollégáink, a főnökünk igényeit, elvárásait és törekedjünk arra, hogy amikor beszélünk, akkor ezeket figyelembe véve érveljünk. Legyen bennünk tisztelet a partnerekkel szemben. Szőjünk bele a beszélgetéseinkbe olyan kijelentéseket, amelyeket szerintünk a másik szívesen hall (persze ezek legyenek valós állítások, a valótlanság előbb-utóbb kiderül).