Azoknak, akik magyar népmeséken, Disney-meséken nőnek fel, biztosan boldog gyerekkoruk van. Ám felnőttkorban már kevésbé jellemző a túlzott mesenézés, mert valamiért azt gondoljuk, hogy ciki, sőt értelmetlen, hiszen már úgymond „megkeseredtünk”, és nem hiszünk a „minden jó, ha vége jó” típusú elgondolásokban, nem hisszük azt, hogy a jó mindig győzedelmeskedhet a rossz felett, és nem hisszük, hogy egy ember le tudna győzni egy sárkányt. Pedig ha mélyebben belegondolunk, akkor ezek a mesék és ezek az alapvető élethelyzetek abszolút szimbolikusnak mondhatóak, és abszolút igazak lehetnek jelenlegi, felnőttkori életünkre.
Sárkány – szorongás
A mesékben szereplő sárkányok hatalmasak, erősek, és általában rengeteget kell utazni ahhoz, hogy egyáltalán megtaláljuk őket. Vajon miért? A sárkány tökéletesen szimbolizálja belső félelmeinket, szorongásunkat, amelyek feltárásához és legyőzéséhez valóban sokat kell utaznunk, ám ez az utazás nem külső, hanem egy belső út. Már maga az elindulás is lehet annak a tökéletes jelképe, hogy képesek vagyunk kilépni a komfortzónánkból, és képesek vagyunk a problémáink mélyére ásni. Az utazás pedig minden esetben egy önismereti út, egy személyiségfejlődés története. A megtalált és legyőzött sárkány pedig saját harcunk önmagunkkal, pontosabban azokkal a belső problémákkal, amelyek visszatartanak bennünket.
Próbatételek – életfeladatok
A legtöbb mesében a főhős – legyen nő vagy férfi – szembekerül bizonyos feladatokkal, amelyeken, bár az elején úgy gondolja, hogy meghaladják képességeit, mégis képes felülemelkedni ezeket teljesíteni. Ezek a próbatételek akár saját életünkre is igazak lehetnének, hiszen nap mint nap szembesülünk nehéz és kényes feladatokkal, amik a magánéletünkben vagy a munkahelyünkön érnek minket.
„Korán ki kell tűznünk a céljainkat, majd minden energiánkat és tehetségünket bevetni, hogy elérjük őket. Kellő erőbedobással sikerülhet – vagy találunk valamit, ami még boldogabbá tesz. De bármi is lesz a vége, tudni fogjuk, hogy igazán éltünk.” Walt Disney
A mesehős az útja során, mialatt a próbákat kiállja, egy komplett személyiségfejlődésen megy keresztül, ám ennek ellenére mindig önazonos marad. Felismeri a hibáit, átgondolja azokat, és képes határozott döntéseket hozni azért, hogy jobb vagy szebb élete legyen. Az akadályok megtapasztalása során ráadásul a mesehős nem hátrál meg, és bár elbizonytalanodhat – ahogy mi, emberek is sokszor –, de végül mindig továbbmegy.
Minden jó, ha vége jó? – Merjünk nagyot álmodni
A felnőtteknek talán az a legnagyobb problémájuk a mesékkel, hogy már nem hisznek a happy endben. Egy bizonyos kor után ugyanis szkeptikussá válunk, és nem gondoljuk azt, hogy minden szép és jó. A „minden jó, ha vége jó” dolgot pedig nem kell mindenképpen szó szerint vennünk, hiszen gondoljunk csak bele: a boldog végkifejlet csupán azt szimbolizálja, hogy legyünk bármilyen kishitűek, ha kitartóak és elszántak vagyunk, akkor igenis bármi sikerülhet. A felnőttek nagy része már nem mer álmodozni, nem mer nagy célokat kitűzni maga elé, pedig a mesék és a happy end pont erről szólnak! Merjünk nagyot álmodni, és merjük megvalósítani.
„Csodák ott történnek, ahol az ember várni tud. (…) Ahol valaminek valóban növekednie kell, annak türelmes várakozásra van szüksége.” Anselm Grün
Talán az Üveghegyen túl, valahol az Óperenciás-tengernél mi, felnőttek is megtalálhatjuk a mesékben saját magunkat, problémáinkat és álmainkat, amelyek erőt adhatnak ahhoz, hogy ezekkel a dolgokkal szembenézzünk, vagy éppen meg merjük őket valósítani.
