Siker

5 + 1 tipp a feltöltődésre, ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább a nyomást

Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy úgy elröppent a fejünk felett az idő, hogy észre sem vettük. És észrevétlen eltelik egy hét, fél év, vagy akár az egész is úgy, hogy valójában nem is értjük, mi mindent csináltunk közben, és hogy lehet már megint október. Többek között az állandó rohanás és a felgyorsult élet számlájára írható mindez, meg a miénkre is, hogy nem vettük észre: érdemes lenne megállni és pihenni egy kicsit, élvezni az életet. Mutatunk 5 + 1 tippet a feltöltődésre, ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább a nyomást.

A kimerültség és az elcsigázottság érzése sokszor észrevétlenül telepszik ránk, és csak arra eszmélünk, hogy mintha nem lennénk önmagunk, fáradtak vagyunk, és kedvtelenek, igazából semmihez nem fűlik a fogunk. Ráadásul az idő is olyan gyorsan elszaladt, nemrég még a nyaralást szerveztük, most meg már lassan elkezdhetjük írni a karácsonyi listát. A szakemberek szerint fontos, hogy időnként észbe kapjunk és lassítsunk, sőt meg is álljunk – foglalkozzunk saját magunkkal, a pihenéssel, a kikapcsolódással. Mutatunk 5 + 1 tippet a feltöltődésre, ha úgy érezzük, nem bírjuk tovább a nyomást.

1. Álljunk meg, lélegezzünk mélyeket és kapcsolódjunk a természethez

A legtöbbünkkel az a baj, hogy képtelenek vagyunk lelassítani. Erre lehet szuper módszer, hogy egyrészt tudatosan figyelünk és nem hajtjuk túl magunkat – vagyis tudjuk, mikor (most) kell megállni. Vegyünk mély lélegzetet, nyugtassuk le magunkat. És nyomás ki a természetbe – töltsünk minél több időt a fák között, a madárcsicsergésben, de főként a friss levegőn.

Fotó: iStock.com/petrenkod

Fotó: iStock.com/petrenkod

2. Legyen napi kényeztető programunk

Iktassunk be a napi rutinjaink közé, a munka utáni idősávba egy olyan dolgot, ami arra szolgál, hogy pihenjünk és feltöltődjünk. Ez lehet mindennap ugyanaz, de akár naponta változhat is a progam, vagy mondjuk hétfőn masszázs, kedden forró fürdő, szerdán arcpakolás, és így tovább. Ragaszkodjunk ezekhez a programokhoz, nem ér a munka miatt elbliccelni!

3. Kezeljük bölcsebben az időnket

Mindenki maga gazdálkodik az idejével. Vagyis tőlünk függ, hogy mire szakítunk időt, és mire nem. A munkaidőben dolgozzunk, de munka után már ne foglalkozzunk az ottani feladatokkal és problémákkal, fókuszáljunk az életünk más területére.

4. Ép testben…

Fontos, hogy odafigyeljünk az életmódunkra, ami többek között az egészséges étkezést és a rendszeres mozgást jelenti. Az állandó rohanásban ezekre kevesebb figyelem juthat, pedig az egészségünk érdekében nagyon fontosak. Váltsunk és változtassunk, mert ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, az élet más területén is valahogy könnyedebben végezzük a dolgainkat.

Fotó: iStock.com/patronestaff

Fotó: iStock.com/patronestaff

5. Legyen időnk pihenni

A hét közbeni feltöltődésre szánt programok mellett a szabadnapjainkon, a hétvégéken is igyekezzünk minél több olyan dolgot csinálni (vagy semmit nem csinálni), ami közben kikapcsolódhatunk, feltöltődhetünk. Hagyjuk magunknak elfelejteni a munkát és a gondokat!

6. Legyünk offline üzemmódban

A legtöbben úgy dolgozunk, hogy közben online vagyunk, és nemcsak a laptopunkon, de a telefonunkon is, és rendre a munkahelyi dolgainkat intézzük. Vagy bármilyen más dolgot, mert a közösségi oldalak tengerében olyan könnyű elveszni, és észre sem vesszük, hogy elfelejtünk közben élni. Amikor csak tehetjük, felejtsük el a telefonunkat, akár le is halkíthatjuk vagy ki is kapcsolhatjuk, hogy senki ne zavarjon bennünket, csak a való életben.

Eleinte talán nehéz mindezt megszervezni, és tartani is a megváltozott tervekhez és életmódhoz magunkat. De ha türelmesek és kitartóak vagyunk, idővel beláthatjuk, hogy megéri. Mert nem maradunk le semmiről, ha egy napig nem nézzük meg az ismerőseink posztjait. Viszont több időt tölthetünk azzal, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.

A témával Kérem, kapcsoljon ki! címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17.05-kor kezdődő adása a Dunán. A stúdióban beszélget Kiss Szofi, Skultéti-Szabó Katalin és Bábel Klára, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg, vagy 21.35-kor a Duna Worldön és 7.40-kor a Dunán.