Az írónő édesapja egy művelt, humán beállítottságú városi tanácsos volt, aki már kiskorában megismertette lányával az ókori kultúra és a latin nyelv szépségeit, míg az édesanyjától hallott mesék a későbbi, gyermekeknek szánt történeteit (Tündér Lala, Bárány Boldizsár) ihlették. 1940-ben szerezte meg latin–magyar szakon a diplomáját a Debreceni Egyetemen. Pályafutása kezdetén költőnek készült, első versei a debreceni Magyarok című folyóiratban jelentek meg. 1947-ben találkozott Szobotka Tiborral, akivel első látásra egymásba szerettek, rá egy évre már össze is házasodtak, így nem meglepő, hogy ez a szerelem is hatalmas inspirációul szolgált az írónőnek; dokumentumregénye, a Megmaradt Szobotkának is férjének és egyben kapcsolatuknak állít emléket. 1949-ben sajnálatos módon visszavonták a már neki ítélt Baumgartner-díjat, ráadásul egészen 1958-ig nem jelenhetett meg írása.
Fotó: Wikipedia/Public Domain
A hallgatás évei után A freskó és Az őz című regényei hozták meg a sikert számára. A nyolcvanöt éves korában írt Für Elise című önnéletrajzi regényével aztán valóban közel engedte olvasóit fiatal korabeli történéseihez, emlékeihez, ám sajnos a tervezett folyatást már nem tudta megírni. Nagyon szerette a történelmet, ez abszolút megmutatkozik egyes műveiben, mint például az Az a fényes nap című drámájában, amely az államalapítás éveit eleveníti meg előttünk. Ifjúsági regényei több generáció óta hatalmas sikernek örvendenek és gyakorolnak hatalmas hatást mind a fiatalokra, mind az idősebbekre, elég, ha csak az Abigélre gondolunk, melyből a Zsurzs Éva által rendezett tévéfilmsorozat mára már klasszikusnak számít, a belőle készült musical – melyet Somogyi Szilárd rendez – pedig évek óta hatalmas sikernek örvend a Budapesti Operettszínházban. Az írónőnek félszáznál is több önálló kötete született, és műveit 42 nyelvre fordították le. 1959-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1987-ben Csokonai-díjat, 2001-ben Corvin-lánc kitüntetést, 2003-ban Prima Primissima díjat, 2007-ben pedig Hazám-díjat kapott. Ugyanebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, és a Katalin utca című művéért neki ítélték oda a legjobb európai regény jutalmazására alapított Cévennes-díjat. Kilencvencéves korában, 2007. november 19-én halt meg Kerepesen, olvasás közben. Debrecenben, amely egyben szülővárosa is volt, könyvesboltot és iskolát is elneveztek róla, halálának második évfordulóján pedig megalakult a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány.
Fotó: fortepan.hu/Hunyady József
Szabó Magda és meghatározó művei mindenki számára mást és mást jelentenek, szerkesztőink pedig örömmel meséltek a saját ezzel kapcsolatos élményeikről:
„Valahogy úgy érzem, hogy a szövegei olyanok, mint egy gyökérzet – összekötnek mindenkit mindenkivel, a múltat a jelennel és a jövővel. Egyszerre vagyunk élők és holtak.”
„Pár napja egy utcai antikváriustól vettem meg újra (most már a lányomnak) a Régimódi történet című könyvet, egy 1977-es kiadású megsárgult lapú, rongyos fedelű gyönyörű darabot. Szeretném, ha megtalálná benne majd azt, amit én biztosan. Mert ahogy képes volt Szabó Magda új életre kelteni soraival halott édesanyját (Jablonczay Lenkét), úgy azt remélem, a köztem és lányom közötti szeretet is lehet örökké tartó szivárványkapu.”
„Az Álarcosbál című könyve igen fontos szerepet töltött be az életemben. A történetet párhuzamba tudtam állítani az Abigéllel, mégis talán egy még fiatalabb generációhoz szól, ahogy a főhős is egy kislány. Nagyon szép történet, a belőle készült zenés darabban pedig én játszhattam a főszereplő kislány édesanyját, ami örök élmény marad.”
