Gyereknevelés

Dolgok, amiket csak a középső gyerekek érthetnek

Talán felnőttként tanuljuk csak meg igazán értékelni, hogy mennyire nagy dolog a testvér, ha pedig több is van belőle, az igazi ajándék. Olyan támaszt jelenthetünk egymásnak, akire bármikor számíthatunk, aki átsegít minket az élet nehézségein. Gyerekfejjel azonban, amikor egymást érik a veszekedések, még nehéz elhinnünk ezt, főleg, ha középső testvérként nem találjuk a helyünket a képletben. Íme néhány dolog, amit csak a középső testvérek értenek igazán.

Függetlenebbek vagyunk, mint más gyerekek

Mivel a nagytesó az, aki szüleinknek is az első gyereke, a kicsi pedig annyira kicsi és védtelen, mi, középsők néha kénytelenek voltunk a kezünkbe venni a saját sorsunkat. Ez persze nem azt jelentette, hogy kevésbé szerettek minket a szüleink, egyszerűen az élet így hozta, felnőtt fejjel pedig igazán hálásak vagyunk ezért az idő előtt megismert függetlenségért.

Illusztráció (Fotó: Unsplash.com)

Mindig mi ülünk középen

A kényelmetlen középső szék az asztalnál, az autóban, vagy bármilyen helyzetben, ahol jobbról az egyik, balról a másik testvérünkbe ütközünk. Persze ez néha a legnagyszerűbb pillanatokat és szövetségeket eredményezi, de az is előfordul, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk ezt a pozíciót.

Van a kicsi, a nagy és… a középső

Amikor a szüleink bemutatnak minket valahol, van a nagy, a kicsi és a középső, ettől a megnevezéstől pedig cseppet sem éreztük magunkat különlegesnek. Az is gyakran előfordult, hogy az idősebbhez hasonlítottak minket, de mégis mi voltunk a bébiszitterek, ha a kistesóra kellett vigyázni.

Öröklünk és továbbadunk

Vagyis nagyon kevés olyan dolog van, ami csak a miénk, mi kaptuk, és nem örököltük az idősebb testvértől, a legtöbbször pedig a holmink továbbvándorol a legkisebbhez. Persze az is lehet, hogy addigra annyira elhasználódnak a ruhák, hogy ő már újat kap. Nincs is felszabadítóbb, mint aztán felnőttként olyan ruhát választani magunknak, amilyet csak akarunk.

A legtöbb vitában veszítettünk

Hiszen a szüleink szerint illik tisztelnünk az idősebb testvérünket és szót fogadni neki, míg a kisebbet óvni kell és nem szabad „bántani”. Ennek általában az a vége, hogy nem nyerjük meg a kis csatákat, hanem beletörődve kivonulunk a csatatérről.

A békéltető

A másik verzió, hogy ahelyett, hogy kivonjuk magunkat a vitákból, megpróbáljuk kibékíteni a feleket egymással, hiszen mégiscsak mi vagyunk középen, ebből adódóan képesek vagyunk egy kicsit az idősebb és a fiatalabb testvér szerepét is megérteni – hiszen egyszerre vagyunk kis- és nagytesó.

Soha nem volt saját szobánk

Mikor mi voltunk a kisebbek, még a nagyobbal együtt aludtunk, aztán mikor már lett egy nálunk fiatalabb testvérünk is, a nagytesónak már külön szoba járt. Így mi vagyunk azok, akik először az egyetemi éveink alatt tapasztaljuk meg, hogy milyen is az, ha az embernek saját kuckója, saját birodalma van. Annál édesebb lesz az érzés, mikor végre megismerhetjük, hogy milyen is magunkra csukni egy szoba ajtaját.

Szeretjük is meg nem is, ha ránk figyelnek

Gyerekként úgy érezhettük, hogy nem figyelnek ránk eléggé, ezért mindig küzdöttünk érte és vágytunk arra, hogy a középpontban legyünk. Mikor azonban megkapjuk, már nem is érezzük olyan komfortosan magunkat ebben a szerepben.

Merjük hallatni a hangunkat

Talán azért, mert szükségünk volt rá kistesóként és nagytesóként, felnőttként sem okoz gondot, hogy felemeljük a szavunkat, vagy az, hogy szóba elegyedjünk idegenekkel, hiszen ahhoz, hogy észrevegyenek minket, mindig arra volt szükség, hogy hallassuk a hangunkat.

Két legjobb barátunk is van

Felnőttként már egészen más szemmel látjuk a középső testvér szerepét. Mivel mindkét testvérünknek mi vagyunk a közvetlen tesója, ezért olyan, mintha két legjobb barátunk is lenne a világon, ennél pedig kevés nagyobb ajándékot kívánhatnánk. Hiába volt rögös az út gyerekkorunkban, felnőttként ébredünk rá, hogy semmiért sem cserélnénk el azt, hogy mi lehetünk a „középső”.