Siker

„Szeretném, ha szeretnének” – de te mikor kezded el önmagadat szeretni?

Mindannyian szeretjük, ha mások kedvelnek minket. Ha jó véleménnyel vannak rólunk és szívesen vannak a társaságunkban. Ez teljesen természetes, a közösségi életforma szerves része – hiszen ezáltal tudunk beilleszkedni a társadalomba. Mégis, ha túlságosan függünk mások szeretetétől, az arról árulkodik, hogy önmagunkkal nem vagyunk teljes békében.

Egyesek túl messzire mennek a népszerűség kedvéért. Hajlandóak magukat feláldozni, esetleg megalázni, csak hogy elnyerjék a másik tetszését – még ha a szeretetét, pláne a tiszteletét nem is fogják ezáltal megkapni. Míg a segítőkészség és kedvesség a legnagyobb erények közé tartozik, nem árt először azt tisztázni: miért függünk ennyire attól, mit gondolnak rólunk mások.

Békében magunkkal

Felmerül ugyanis a gyanú, hogy az örökös külső visszajelzés-keresés oka az, hogy magunkban nem lelünk elfogadásra, békére. Ha ugyanis nem szeretjük magunkat, akkor nem csoda, hogy örökösen azt szeretnénk, mások szeressenek minket… De így a tetszés és a figyelem olyan lesz, mintha lyukas hordóba öntenénk vizet: sosem tudunk eleget tölteni bele, mert alul mindig kifolyik. Ezért először magunkat kell elkezdeni szeretni, és egyébként higgyük el, de amint békét kötünk önmagunkkal, mások szeretetét is könnyebben fogjuk bírni.

Fotó: unsplash.com/ViniciusWiesehofer

Fotó: unsplash.com/ViniciusWiesehofer

Habfürdő? Énidő?

Könnyű mondani, hogy szeressük magunkat, de mégis, hogyan álljunk neki? Rengeteg cikk buzdít arra, hogy törődjünk magunkkal: hogy vegyünk egy lazító habfürdőt, hogy fordítsunk több időt a hobbinkra. Hogy ne tagadjunk meg magunktól időnként egy süteményt vagy egy pohár bort. Valóban, ha odafigyelünk a saját igényeinkre, azzal kifejezhetjük a magunk iránti törődést, de ez még kevés ahhoz, hogy valóban szeressük magunkat. Sajnos nincs semmilyen tevékenység, amitől megtanulhatnánk szeretni magunkat. Sőt a valódi szeretetet az mutatja, ha megtanulunk semmit tenni magunkkal. Ha tudunk csöndben lenni, és élvezni a saját társaságunkat, békében lenni bensőnk mélységeivel.

Érzések, vágyak, démonok

Valódi a szeretetünk magunk iránt, ha tudjuk elfogadni és megélni az  érzelmeinket, még akkor is, ha azok negatívak. Ha felismerjük, hogy dühösnek lenni, félni, csalódni emberi dolog, és emiatt nem kell bűntudatot éreznünk. Ha megismerjük a gyengeségeinket, hibáinkat, és ezért nem ostorozzuk magunkat. A fejlődés útját járjuk, de nem róvunk magunkra kegyetlen büntetést, ha időnként elbukunk.

Belső békét mutat a mértékletesség is: ha felismerjük testünk és lelkünk szoros kapcsolatát, és megtanuljuk, hogyan bánjunk úgy magunkkal, hogy az valóban az egészségünket szolgálja. Ha jobban belegondolunk, akkor a káros szokások, a mozgáshiány (de ugyanúgy a túlzásba vitt sportolás is!) mind önpusztítás, az pedig minden, csak nem a megtalált belső béke!

Fotó: iStock.com/JANIFEST

Fotó: iStock.com/JANIFEST

Alfa és ómega

Az önszeretetnek elég rossz a megítélése. Sokan összekeverik az önzéssel, nárcizmussal – pedig ezek általában csak jól álcázott önutálatok. Valójában az egészséges önszeretet alapja mások szeretetének is. Hiszen hogyan tudnánk boldoggá tenni barátainkat, párunkat és családunkat, ha saját magunknak sem tudunk boldogságot szerezni? Hogyan ismerhetnénk fel és elégíthetnénk ki igényeiket, vágyaikat, ha a sajátjainkat se vagyunk képesek meglátni? Éppen ezért önmagunk szeretete és tisztelete minden más kapcsolatnak is alfája és ómegája – érdemes megtanulni minél hamarabb! Ha egyedül nem megy, elakadtunk, kiváló segítséget nyújthat ebben egy pszichológus vagy egy pszichoterápiás csoport. Ennek segítségével mélyebb önismeretre tehetünk szert; és nem árt megismerni azt, akit szeretni szeretnénk!