Siker

Sokan élnek így, akiknek nehéz gyerekkoruk volt

Gyakran gyermekkori sérülések állnak annak hátterében, hogy valaki nehezen tud kibontakozni, célokat kitűzni, nehezen leli örömét és nehezen boldogul az életben.

Talán nem is gondolnánk, milyen mélyen meghatározza felnőttkori életünket az, ahogyan a gyermekkorunk telt. Akiknek nehéz gyerekkoruk volt, gyakran szívesen csak legyintenének: ami volt, elmúlt, de sajnos a helyzet nem mindig ennyire egyszerű. Ezért érdemes felismernünk az önszabotáló szokásokat, és ha minket is érintenek, változtatni rajtuk.

A félelem a fő motiváció

Vannak emberek, akik egy új kihívás láttán azon kezdenek gondolkodni, hogyan fogják azt megoldani, hogyan előzhetik vagy oldhatják meg az esetleges nehézségeket. Emellett vannak olyanok, akiket az új kihívások inkább megrémisztenek, és rémképeket látnak maguk előtt arról, hogyan fognak kudarcot vallani és bolondot csinálni magukból. Ez utóbbi hozzáállás gyakran fordul elő azok körében, akiknek édesanyjuk túlzottan kritikus volt, vagy nagy elvárásokat táplált irántuk gyerekkorukban. Ők megtanulták, hogy nagy árat fizetnek a hibáikért. Az is előfordul, hogy a szülők saját, hibázástól való félelmüket adják át gyermekeiknek.

unsplash.com/Anthony Tran

unsplash.com/Anthony Tran

Gyakran megkérdőjelezik magukat

Az egyik leggyakoribb és egyben legészrevétlenebb önszabotáló szokás az, amikor az ember sosem biztos önmagában. Ismétlődő gondolatok törnek rá az éjszaka közepén, melyek mindig elbizonytalanítják, vajon jók-e az ötletei, megnehezítik, hogy fontos döntéseket hozzon, hogy célokat tűzzön ki.

Túlzottan önkritikusak

A túlzott önkritika szintén ahhoz az érzéscsomaghoz tartozik, mely elhiteti az emberrel, hogy sosem elég jó. Ilyenkor az ember mindenért magát hibáztatja, sőt, szinte várja a kudarcot. Gyakran előfordul, hogy folyton hibáztató, kritikus belső hang társul az egyes eseményekhez: „Persze hogy nem engem választottak a munkára, hiszen könnyen találnak jobbat.” Ha az ember hasonló gondolatokkal küzd, érdemes megtalálnia, hogyan tudja visszájára fordítani a folyamatokat, és megadni magának azt a szeretetteljes, gondoskodó bánásmódot, elfogadást, megértés és toleranciát, mely a gyerekkorából hiányzott.