Siker

5 dolog, ami azt súgja, az élet valójában 50 felett kezdődik

Az ötödik X, mint a legtöbb kerek évforduló, mérlegelésre készteti az embert: mi az, amit eddig elért, és mi az, amit még szeretne megvalósítani? De ezen túl miért is olyan különleges 50 pluszosnak lenni? Összeszedtünk néhány dolgot, amitől ez az évtized a kibontakozás évtizede lehet.

Kirepülnek a gyerekek

Az elmúlt évtizedek sokaknak a gyereknevelésről szóltak, de lassan eljön az idő, és újra ránk köszönt a szabadság. Új szakasz kezdődik a gyerekeinkkel való kapcsolatban: ők elkezdik élni a saját életüket, mi pedig büszkén figyelhetjük a kibontakozásukat. Érdemes kihasználnunk az időt az unokák megszületéséig, ami szintén különleges, új élményekkel ajándékoz majd meg: ismét átélhetjük a babázás örömeit, de immár tét nélkül, és a gyerekeink, akik eddig elutasították a tanácsainkat, most hozzánk fordulnak ötletekért.

Nem halogatjuk tovább, amibe szeretnénk belevágni

Az elmúlt évtizedekben talán halogattuk mindazt, amibe szeretnénk belevágni. A vágyaink előtt mindig volt egy „majd, ha”. Most eljött az a bizonyos pillanat, amire vártunk. Nyugodtan elkezdhetjük azt a tanfolyamot, amit régóta tervezgetünk, kipróbálhatjuk az új hobbit, és elutazhatunk arra a varázslatos helyre, melyről annyi ideje nézegetjük a fotókat.

unsplash.com/Anthony Tran

unsplash.com/Anthony Tran

Tudjuk, kik azok, akikre lehet számítani

Valószínűleg sok olyan ember vesz körül, akikkel régóta ismerjük egymást: iskolás barátaink, tanfolyamokon, munkahelyeken szerzett ismerőseink élethosszig tartó, közeli kapcsolatainkká váltak. Csupa elmélyült együttműködés, melyből tudhatjuk, hogy van kihez fordulnunk, ha társaságra vágyunk, vagy lelkileg nehéz időszakon megyünk keresztül.

Magabiztosabbak vagyunk

Ugyanakkor tapasztalatainknak hála erre az időszakra már megtanultuk rutinosan kezelni a nehézségeket, a stresszhelyzeteket, és tudjuk, mely stratégiák segítenek megőrizni és visszanyerni az egyensúlyunkat az embert próbálok feladatok során. Értékeljük a hétköznapok kisebb örömeit, és sok dolgot könnyedebben veszünk, mint évekkel azelőtt, beleértve magunkat is. Sokkal elfogadóbbak lehetünk a hibáinkkal, mert rájöttünk, hogy semmi értelme ostorozni magunkat miattuk.

Kiteljesedés a karrierben

A sikerekre viszont annál nagyobb figyelmet fordíthatunk, legyenek azok kisebbek vagy nagyobbak. Sok ember számára ekkor jön el az idő, amikor betakaríthatja a munkája gyümölcsét és örülhet a szakmai kiteljesedésnek. Mindannak, amit elért, és azoknak a tapasztalatoknak, melyeket megszerzett. Bárhol is tartunk, megünnepelhetjük, hogy eljutottunk idáig.