Siker

Sok kicsi sokra megy! – Környezettudatosság az irodában

Elcsépelt gondolatnak tűnik, pedig a környezettudatosság esetében is igaz: a sok apróság összeadódik. Bár úgy tűnhet, hogy a kis dolgok nem számítanak, minden apró tett fontos, hiszen végeredményben csak az a lényeg, hogy tegyünk a természet és a környezet védelméért. Mutatunk néhány – talán bagatellnek tűnő – tippet, hogy mire figyeljünk az irodai munkánk során, ha nem szeretnénk tovább növelni ökológiai lábnyomunkat.

Járjunk bringával vagy tömegközlekedéssel

A környezettudatosság már az utazással elkezdődik, hiszen igenis sokat számít az, hogy milyen módon jutunk el az irodába. Bár biztosan kényelmetlenebb tömegközlekedést használni, mint autózni, ezzel az apró döntéssel sokat tehetünk a környezetünkért. Ha messziről jövünk, ezért mégis inkább az autót választjuk, soha ne utazzunk egyedül: hirdessük meg az autónkban lévő helyeket valamelyik telekocsis oldalon. Ha van lehetőségünk az irodában lezuhanyozni, választhatjuk a biciklit is, így egy kalap alatt jutunk el az irodába, tudjuk le a napi mozgást, és ráadásul még a környezetre is odafigyelünk.

Csak akkor nyomtassunk, ha muszáj

Bizony az irodában néha elfelejtünk spórolni a papírral, pedig ott is legalább olyan fontos, hogy ne nyomtassunk feleslegesen, mint ha otthon lennénk. Ha megoldható, hogy a jegyzeteinket telefonon, tableten vagy notebookon vigyük magunkkal a megbeszélésre, azzal elkerülhetjük a felesleges hulladéktermelés. Ma már úgyis szinte minden online zajlik, a táblázatainkat is online szerkesztjük, így a legtöbb nyomtatás elkerülhető, csak legyünk szemfülesek.

Fotó: iStock.com/oska25

Fotó: iStock.com/oska25

A papír mindkét oldalát használjuk

Persze nem olyan kényelmes és elegáns, mint ha mindent külön lapra nyomtatnánk, de nagyon könnyű megszokni. Csak egy gombnyomás beállítani, mégis nagyon sokat számít, hogy feleannyi papírt használunk el. Arra is figyeljünk, hogy az olyan, feleslegessé váló papírokat, amelyeknek csak az egyik oldalára nyomtattunk, később újra felhasználjuk, jegyzeteljünk rájuk, vagy akár nyomtathatunk később is a másik oldalukra, ha szükséges.

Természetes fény

Nem csak a szemünknek, a környezetünknek is jobb, ha kihasználjuk a természetes fényt, amíg van rá lehetőségünk. Húzzuk fel a redőnyöket, reluxákat, és próbáljunk természetes fénynél dolgozni minél tovább. A szemünkre azért vigyázzunk, ne erőltessük meg, de csak akkor kapcsoljunk lámpát, amikor már muszáj. Ha van lehetőségünk, javasoljuk a karbantartóknak, hogy az irodai lámpákba a hagyományos izzók és neoncsövek helyett LED-es égőket tegyenek, amelyek jóval tovább bírják és kevesebbet fogyasztanak.

Mindig legyen nálunk ételhordó doboz

Ha otthon készített ebédet viszünk magunkkal, természetes, hogy újrahasznosítható dobozba csomagoljuk, de arra is figyeljünk, hogy a reggeli szendvicset vagy a nasit se eldobható zacskóba vagy szalvétába, hanem újra felhasználható ételtartóba tegyük. Érdemes néhány dobozt az irodában is tartanunk, így ha kiszaladunk ebédet venni, akkor sem kell kérnünk plusz elviteles dobozt, egyszerűen csak elővesszük a fiókból, és magunkkal visszük az étterembe.

Fotó: iStock.com/Astarot

Fotó: iStock.com/Astarot

Csak akkor hűtsünk vagy fűtsünk, ha muszáj

Persze az is fontos szempont, hogy mindannyian jól érezzük magunkat az irodában, de mégis maradjunk az észszerűség határain belül, ha a helyiségek hűtéséről vagy fűtéséről van szó. Mielőtt télen fűteni kezdünk, öltözzünk fel, és ha még mindig fázunk, csak akkor döntsünk a fűtés feltekerése mellett. Mielőtt nyáron benyomjuk a légkondit, próbáljunk szellőztetni, kereszthuzatot csinálni néhányszor, hátha egyszerűen csak megállt a levegő az irodában, és egy kis frissítés után rájövünk, hogy még nincs szükség a hűtésre.

Vonjuk be a kollégákat is

Bátran osszuk meg környezetvédelmi törekvéseinket kollégáinkkal, hiszen lehet, hogy az egész iroda nyitott lenne egy kisebb szemléletváltásra, csak nem tudják, hogyan kezdjenek neki. Akár egy kisebb csapatépítőt is szervezhetünk a környezettudatossággal a középpontban, ha úgy látjuk, hogy a többiek is szívesen fektetnének egy kicsivel több energiát abba, hogy fenntarthatóbban működjön a munkahelyünk.