Egyszerűen nem értem, mi a bánatot tudok napi szinten cipelni a táskában. De tényleg, mit? Valahol azt olvastam, a táskánk tartalma híven árulkodik személyiségünkről. Mondjuk én ebben azért kételkedem, a napi vagy aktuális életformánkról azonban hiteles képet adhat, az biztos. Miután nem vagyok az egyik táskából a másikba napi szinten átpakolós típus – ha mégis táskát váltok, akkor nagy valószínűséggel egy kisebbet egy az egyben belegyömöszölök egy nagyobba – így fogalmam sincs, mi gyűlik fel egyik hétről a másikra a táskámban. Most azonban vettem egy nagy levegőt, és kiszórtam a táskám tartalmát. Szelektáltam. Csináltam egy leltárt is. Íme: Rózsaszín, ridikülös esernyő, az egyik forgatáson kaptam ajándékba. Szerettem azt a forgatást, szeretem az esernyőt is, de hát nehéz, és ahogy nézem, már nem is tudom a megfelelő módon összehajtogatni. Van ember, aki az első esernyőbontás után képes erre? Nekem még a tépőzár se esik kézre. De az esernyőnek helye van. Egyértelmű, akkor is, ha egy hónapban csak egyszer esik az eső (mondjuk). Fel kell készülni a legrosszabbra. Fogkefe, szigorúan bezacskózva.
Fotó: iStock.com/visoook
Oké, ezt is értem, bármikor előfordulhat, hogy több munkám adódik, mint terveztem, megcsúszok valamivel, vagy netalán… na nem, ezt nem írhatom le, előfordulhat, hogy bekacsint egy baráti beszélgetés, és akkor nem zúzok haza az esti utolsó vonattal, hanem maradok. Világos a fogkefe szerepe, nem? Bugyi, bugyi, bugyi. Tiszta bugyik. Egy még oké. De minek három? Három éjjelt egészen biztos nem akarok az otthonomon kívül tölteni. Két nejlonharisnya. Az egyik szakadt. Még egy harisnya is sok lenne ebben a melegben. De kettő igazán túlzás. Ki velük! Papír zsebkendő. Egy százas csomag maradéka, 4 megkezdett 10-es csomag meg egy nejlonba összegyűjtve a szétszóródott maradék. Hm, izé… vissza kéne sírni a textilzsepik korát. WC-papír. Érthető, nem? Ha nem lenne (bármire) elég a papírzsepi, akkor kell a WC-papír. Kozmetikai táska – benne minden hasznos dolog. Rúzs. Igazából három különböző árnyalatú piros rúzs. Mondjuk rúzsozni magam, főleg piros rúzzsal minden szökőévben egyszer szoktam. Szóval ki velük. A kicsit avas szájfény is mehet. Meg a poros vattakorongcsomó is. Biokencekorszakomból egy argánolajjal teli fiola (hidratálókrém helyett), egy szempillaspirál, korrektor az egyetlen, de csúf arcfoltomra maradhat. Minden más huss. Varrókészlet. Szeretem megmenteni mások életét. Csakis ezért lehet nálam óriás varrótű bőrfonallal. Meg hetvenhét biztosítótű. De tényleg, idejére se emlékszem, mikor kellett valaha, bármit az úti készletemmel megbuherálnom.
Fotó: iStock.com/visoook
Magam sütötte kenyér maradéka. Elég száraz. Legrosszabb napjaimon se fanyalodnék már rá, ki vele. Müzliszelet. Két megkezdett és egy bontatlan. Pár hónapja nem eszek már bolti müzlit. Mit keres akkor a ridikülömben? Mogyoró meg napraforgómagok szépen bezacskózva. Hú, hát még éppen nem dohosak, de azért ki velük. Határidőnapló. Nem is egy, de kettő. Darabja vagy fél kiló. Ebből is látszik, mennyi munkám van. Na gyorsan ki a táskából velük. Majd jegyzetelek a telefonomba. Telefonok. Kettő. Két töltő. Két fülhallgató. Minek??? Könyvek. Egy krimi a húzós napok után a vonatra, meg egy kis tanulnivaló. Meseterápiás tankönyv. Most melyikről mondjak le? Termosz, műanyag palack és egy cuki metálpiros kulacs. Egyik legfőbb „bűnöm”, hogy nem iszom eleget napközben. A táskám tartalma ennek ellenkezőjéről hazudik. És még: morzsák, cetlik, foszlányok, tollak, ceruzák, zsírkréta, filctollak, filctollkupakok, cellux, tubusos ragasztó, blokkok, számlák, lejárt bérletek, be- és be nem fizetett csekkek. Most azért, ahogy elnézem a kupacot, a KUPACOT, lehet valami abban a személyiségtípus-felvetés dologban. Egy kicsit rumlis az életem.
