Siker

5 meglepő mód, ahogy a félelem hat a mindennapjainkra

Persze, mindenki fél valamitől – ez teljesen természetes dolog, és nem kell elnyomnunk magunkban. De ha folyton szorongunk, és mindentől rettegünk (ami mostanában egyre több embert érint), olyan módon is stresszelhetjük a testünket, ahogy nem is gondoljuk. Mutatunk öt nyomós okot arra, hogy elkezdjünk végre félelem nélkül élni, és kihozni magunkból a maximumot!

Folyamatosan el kell foglalnunk magunkat, és fizikailag kifáradnunk

Ha azt vesszük észre, hogy folyton csinálnunk kell valamit, és teljesen ki kell fárasztanunk magunkat minden nap végére, akkor az bizony azt jelenti, hogy valamitől félünk, valamit el akarunk nyomni magunkban. Így próbáljuk elérni azt, hogy ne kelljen a munkán vagy a többi fárasztó tevékenységen kívül semmire sem figyelnünk. Ez egy tudatalatti védekezési módszer, de nagyon könnyű észrevenni, és javítani rajta.

Elveszíthetjük a humorérzékünket

Azok, akik félelemben élnek, jellemzően mindent nagyon komolyan vesznek – ezért pedig elveszítik a humorérzéküket. Pedig a humor az egyik legjobb orvosság a félelemre is, így érdemes figyelnünk, hogy ne vegyük annyira komolyan magunkat, és vegyük észre az élet könnyedebb oldalát is.

Kiütéseket okozhat

A folyamatos stressz és szorongás az immunrendszerünkre sincs jó hatással, legyengítik azt, ennek pedig az a következménye, hogy könnyebben leszünk betegek, és akár csúnya kiütések is megjelenhetnek a bőrünkön. Ezt a stressz méséklésével orvosolni lehet.

Fotó: iStock.com/champja

Fotó: iStock.com/champja

Hátráltathat a munkánkban

Amikor a testünk és az agyunk „küzdj vagy menekülj” módban van, azaz nagyon bestresszel, képtelenek vagyunk másra koncentrálni teljes erőnkkel. Ez azért van, mert az összes vér a testünkben a létfontosságú szerveink felé tolódik, és az agyunkat nem arra használjuk, hogy nyugodtan gondolkodjunk és figyeljünk. Hosszabb távon komoly következményei lehetnek, ha a szorongástól  nem tudunk rendesen dolgozni.

Megzavarhatja az alvásunkat

Mivel a testünk folyamatosan stresszben van, képtelen megnyugodni, és mélyalvásba zuhanni – ha sikerül is elaludnunk, minden neszre felkelünk, és nem tudjuk kipihenni magunkat. Ez hosszú távon komoly egészségügyi következményekkel is járhat.