Siker

A gyógyító düh – miért ne fojtsuk magunkba?

Mindannyian voltunk és leszünk is még dühösek, ez nem kérdés. Az már annál inkább, hogy mihez kezdünk vele: elnyomjuk, a felszínre engedjük, vagy átformáljuk?

A dühös embert senki sem szereti, sőt, a legtöbben szégyellik azt is, ha ők maguk dühösek. Pedig semmi okuk rá: az egyik legerősebb, legősibb és legnormálisabb reakcióról van szó, aminek létezését nem kell letagadni, hiszen elképesztő erőt adhat egy nehéz helyzetben. Inkább arra van szükségünk, hogy megtanuljuk, bár jogunk van a haraghoz, fejezzük ki úgy, hogy attól sem mások, sem mi magunk nem sérülünk.

Ilyen egy dühkitörés

A dühkitörés ugyanakkor már maga megterhelő érzelmileg és fizikailag is. A szervezet védekezésként, hogy megszüntesse az adott problémát, megoldást keres, mindenáron szabadulni akar egy olyan szituációból, ami nem tetszik. A felfokozott szívműködéssel, megemelkedő vérnyomással, tesztoszteron- és kortizolszinttel, kivörösödő arccal és élénk testbeszéddel járó harag utat tör magának, kiabálunk, ugrálunk, vagy más módon jelezzük, hogy itt bizony probléma van. Ám nem igaz, hogy azok mindig egészségesebbek, akik azonnal kiadják a felgyűlt feszültséget: minden józan ember tisztában van azzal, hogy egy ilyen kitörés félelmet kelthet, rossz színben tünteti fel őket, és árthat az adott kapcsolatnak. Az ebből fakadó bűntudat is érzelmi terhet jelent.

Fotó: iStock.com/SIphotography

Fotó: iStock.com/SIphotography

Az elfojtás sem megoldás

Ám a düh elfojtása annak érdekében, hogy ne látsszon rajtunk, hogy fáj valami, vagy hogy megkíméljük mindenáron a környezetünket, szintén nem a legjobb út. Mert a lenyelt harag nem tűnik el, hanem összegyűlik, és utat keres magának. Sokszor tapasztalunk egyébként béketűrő, kedves, szelíd embereknél hatalmas dühkitöréseket látszólag indokolatlanul: ilyenkor nemcsak az adott helyzetre reagálnak, hanem kinyílnak a zsilipek, és az addig felhalmozott egyéb harag is kiáramlik. Ha mégsem, vagy maga a gyűjtögetés is sokáig tart, az nemcsak lelki egészségünkre hat ki, de a testünket is megtámadhatja. Fekélyek, ízületi fájdalmak alakulhatnak ki, szívbetegségek jelentkezhetnek, vagy épp a feszültséget alkohollal, dohányzással vagy túlevéssel, tehát egészségromboló módszerekkel vezetjük le.

Ha másokon csattan az ostor

Mindannyian ismerjük a történetet: a gazda dühös, mert rossz lett a termés, erre üvöltözik a feleségével, az asszony mérgében belerúg a kutyába, az meg dühében a macskát harapja meg, mire a cica mérgében lecsapja az első, mancsa ügyébe kerülő madarat. Mit tehet arról szerencsétlen madár, hogy a gazdának rossz lett a termése? Semmit, mégis ő volt a végpontja a felülről elinduló feszültséglevezetésnek. Sosem visz előre, ha azokat bántjuk tehetetlen haragunkban, akik gyengébbek nálunk, vagy akik nem tehetnek az égvilágon semmiről. Más utat kell keresnünk a dühünknek.

Fotó: iStock.com/SIphotography

Fotó: iStock.com/SIphotography

Sport és levelek

Mindenkinél más civilizált formája válik hasznossá a harag levezetésének. A sport kitűnő erre a célra, ahogy a tánc, a festés, a versírás is. Mások inkább leveleket írnak, amikbe minden keserűségüket belesűrítik, de aztán ezeket az irományokat nem küldik el – mégis megkönnyebbülnek. A problémás helyzet kibeszélése is segít barátokkal, szakemberrel. Ha úgy érezzük, legszívesebben üvöltenénk, annak is megvan a maga helye: hegytetőkön, kietlen helyeken, ahol senkit sem rémítünk meg vele, nyugodtan kiadhatjuk magunkból a haragunkat.

Miért vagyunk dühösek?

A haragot általában fájdalom váltja ki, érdemes ennek gyökerét megkeresni. Ha megvan, fejezzük ki ezeket az érzelmeket. Egy vitában is sokkal többre megyünk vele, mint a céltalan vagdalkozással, hiszen ha az érzelmeinkkel együtt a problémát is vázoljuk, arra már lehet jól reagálni, el lehet kezdeni megkeresni a megoldást. Ha pedig azt látjuk, hogy az energiáinkat a megoldás érdekében is használhatjuk, ha megszűnik a tehetetlenség érzése, mindjárt abbahagyjuk a toporzékolást.