Siker

6 tipp, hogy könnyebben egyeztessük össze a karrierünket és a családunkat

Az emancipáció és a női egyenjogúság szerencsére azzal jár, hogy ma már egyre több és több lehetőségünk van nekünk is karriert építeni. Csakhogy ez újabb kihívásokat hozhat az életünkbe, hiszen mi történik akkor, ha gyereket szeretnénk? Hogyan egyeztessük össze a munkánkat a gyerekneveléssel és a családalapítással úgy, hogy egyik se szenvedjen hiányt, és mi is képesek legyünk megfelelően egyensúlyozni közöttük? Ez a kérdés örök talány a dolgozó családanyák körében – de talán ezzel a 6 tippel könnyebben fog menni életünk két fontos részének összeegyeztetése.

Valójában mi, nők, nem tudunk jól dönteni: ha a karrierünket választjuk, akkor folyton a gyerekvállalásról és a családalapításról kérdezgetnek, ha pedig otthon maradunk a babával, akkor azzal gyanúsítanak, hogy feladtuk az életünket a családunk miatt. Nincs jó lépés, nincs egy univerzális megoldókulcs, ami erre a helyzetre feloldozást jelentene, egyedül mi találhatjuk csak ki, hogy pontosan mit is szeretnénk. Ha pedig erre a „mindent szeretnénk egyszerre” a válasz, bizony, fel kell kötnünk a nadrágunkat, hogy helyt tudjunk állni az életünk mindkét területén. De jó hírünk van: azért nem vállalkozunk lehetetlenre!

Az alábbi 6 tipp segítségével kicsit könnyebben egyensúlyozhatunk a karrier és a család között, így érdemes őket megfogadni, és beépíteni a mindennapjainkba!

Fotó: iStock.com/NicoElNino

Fotó: iStock.com/NicoElNino

1. Nézzük reálisan a dolgokat!

Először is fontos tisztáznunk magunkban, hogy mennyire vagyunk képesek: mennyi energiánk van, hogyan tudjuk majd megoldani az időmenedzsmentet, tud-e valaki vigyázni a gyerekre, a munkahely van-e olyan rugalmas, hogy megengedje a családalapítással járó bizonytalanságokat. Elsőként ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, hiszen ha bármelyik ponton megbukik a dolog, feleslegesen próbálunk egyensúlyt teremteni ott, ahol nem lehet.

2. Keressünk olyan munkahelyet, ahol rugalmasak tudnak lenni velünk!

Ha nem szeretnénk kiesni a karrierünkből, akkor mindenképpen olyan munkahelyet kell keresnünk magunknak, ahol tisztában vannak a helyzetünkkel, és képesek feldolgozni, hogy előfordulhat néhanapján a késés, vagy hogy előbb kell hazamennünk, esetleg otthonról kell dolgoznunk. Ha nem találunk ilyet, sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen egy gyerek egész napos feladat, még akkor is, ha találunk valakit, aki képes vigyázni rá napközben.

3. Beszéljük meg a családunkkal!

Mindenkit vonjunk be a terveinkbe, aki érintett lehet: elsősorban nyilvánvalóan a férjünket, de azokat is, akikre számítunk a gyerekvigyázásban és egyéb feladatokban. Legyen egyértelmű, hogy mit szeretnénk, és hogy mennyire fontos számunkra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a munka és az otthon között.

4. Ne felejtsünk el segítséget kérni!

Könnyen belefuthatunk abba a hibába, hogy egyedül akarunk mindent elrendezni, de ne tegyük! Tanuljuk meg, hogy elmondjuk a rokonainknak és a párunknak, ha valami baj van, vagy valami aggaszt minket, és fogadjuk is el a segítségüket, hiszen felesleges a szükségesnél több problémát a nyakunkba vennünk.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

5. A munkahelyünkön is legyünk őszinték!

Mivel ez egy speciális helyzet, gyakran speciális bánásmódot is igényel majd – pontosan ezért ne féljünk megosztani a problémákat és a nehézségeket a főnökünkkel sem, persze értelmes kereteken belül. Ha beteg a gyerek, mondjuk el nyugodtan, hogy kevésbé leszünk elérhetőek a következő pár napban, és vázoljuk fel neki, hogy hogyan tervezzük behozni a lemaradást. Így érezni fogja, hogy nem egyszerűen eltűnünk, de van komplett munkatervünk a helyzetre.

6. Ne féljünk váltani!

Ha a munkahelyünkön nem képesek rugalmasan kezelni, hogy két végén égetjük a gyertyát, ne habozzunk váltani – rengeteg gyerekbarát, rugalmas és megértőbb munkahely vár még ránk, hiszen a 21. században az, ha egy nő dolgozik is a családalapítás mellett, szerencsére már egyáltalán nem ritka. Ne sajnáljuk az időt és energiát arra, hogy megtaláljuk a nekünk és a családunknak is megfelelő helyet!

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai, Amikor a nő is kenyérkereső című adása. A stúdióban beszélget Csepeli Eszter, Vargáné Orbán Anikó, Mikóné Hirth Beáta és meglepetés-férfivendégünk.

Az előző műsort ezen a linken nézhetjük vissza.