Siker

4 időbeosztó trükk, amit minden elfoglalt szülőnek ismernie kell

Az időnket megfelelően beosztani, úgy, hogy mindenre maradjon időnk, még gyermektelen szingliként is nagyon nehéz – hát még ha nemcsak magunkat, hanem több kis lurkót kell igazgatnunk! Ezekkel a tippekkel kicsit könnyebben mászhatunk ki a slamasztikából, ami a mindennapjainkat jelenti.

1. Tudjuk, mi a prioritás

Ha rengeteg dolgot kell megcsinálnunk egy nap (egy héten, egy hónapban), sajnos az a szörnyű helyzet, hogy biztosan nem fogunk tudni mindennel végezni. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy fontossági sorrendet állítsunk, és eldöntsük, mi az, amit mindenképpen meg kell csinálnunk, és mi az, ami esetleg nem olyan sürgős. Így biztosra vehetjük, hogy a legkomolyabb feladataink mindig időben készen lesznek. A gyerekek például rendszerint elsőbbséget élveznek – de talán nem azt, hogy segítsünk nekik a házi feladat elvégzésében, ha maguktól is meg tudják csinálni.

2. Ne szervezzük túl a gyerekeket sem

Rengeteg gyerek túl sok iskolán kívüli aktivitásban vesz részt, ami számára sem egészséges, és a szülőt is lehetetlen feladat elé állítja. Muszáj, hogy legyen legalább néhány olyan este a héten, amikor a gyerekeknek nem kell semmit sem csinálniuk, csak élvezhetik, hogy otthon, családi körben vannak – és ugyanez vonatkozik ránk is.

Fotó: iStock.com/Zinkevych

Fotó: iStock.com/Zinkevych

3. Osszunk másra is feladatot

Ha olyan szülők vagyunk, akik maguk akarnak csinálni mindent (mégiscsak így tökéletes, nem?), akkor biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb belebukunk. Kérjünk nyugodtan segítséget, és a gyerekeket is bevethetjük néha a ház körül, legalább tanulják a házimunkát. Nem nekünk kell mindent egyedül csinálnunk, egész nyugodtan kiadhatjuk a feladatainkat másoknak.

4. Legyen egy listánk

Minden egyes produktivitással és időmenedzsmenttel foglalkozó cikkben szerepel ez az egy pont: készítsünk listát a teendőinkről, és tartsuk is magunkat ahhoz, hogy minden tőlünk telhetőt kipipálhassunk róla! Nagyon sokat segít, ha látjuk magunk előtt azt, amit aznap még el kell végezni: egyrészt semmit nem fogunk elfelejteni, másrészt jobban be tudjuk osztani a rendelkezésünkre álló időt.