Siker

Munkahelyi szokások, amikkel sikeresebbek lehetünk

A munkahelyi sikerességhez több kell, mint hogy mindennap elmenjünk dolgozni, elvégezzük a feladatunkat, majd a munkaidő végével hazamenjünk. Ha szeretnénk a következő szintre lépni és több sikert elérni a karrierünkben, akkor bizony tennünk is kell érte. Nyilvánvaló, hogy a határidők betartása, az udvariasság és a hatékony munkavégzés is fontos, de vannak olyan egyéb szokások is, amelyek még inkább segíthetik a munkánkat, a többiek közüli kiemelkedésünket. Íme, ezek azok a munkahelyi szokások, amikkel sikeresebbek lehetünk.

Aki előléptetésre, karrierre vágyik, az szeretné, ha a munkahelyén a vezetőség észrevenné az erőfeszítéseit, a cégért való munkáját, és áldozatait. „Ezt sokan azzal próbálják elérni, hogy sokat dolgoznak, korábban érkeznek, tovább maradnak, hajtanak, és mindent elvállalnak, de olykor mindez nem elég, ez leginkább csak fél győzelemhez vezethet” – magyarázta Carlota Zimmerman karrier-tanácsadó. Szerinte ezek mellett szükség van még egyéb szokásokra, tulajdonságokra, amelyek lehetővé tehetik, hogy a főnökeink észrevegyenek bennünket, és esetleg értékeljék is a munkahelyi erőfeszítéseinket. Íme, ezek azok a munkahelyi szokások, amikkel sikeresebbek lehetünk.

Fotó: iStock.com/BartekSzewczyk

Fotó: iStock.com/BartekSzewczyk

Személyes kommunikáció

Az e-mail és a telefon megkönnyíti a másokkal való kapcsolattartást, de a személyes kommunikációt nem helyettesíti. Álljunk fel az asztalunktól, és menjünk oda a kollégákhoz olykor, hogy meglegyen közöttünk a személyes kapcsolat. És ne csak a közvetlen környezetünkkel tartsuk a kapcsolatot, hanem azon kívül is, olyan kollégákkal, akikkel csak közvetve érintkezünk, csak ritkán dolgozunk együtt.

Figyeljük az igényeket

Természetesen a saját igényeink a legfontosabbak, de vegyük figyelembe mások igényeit is, és ha tudunk, segítsünk nekik. Például egy műszakcserével vagy egy kisebb feladat elvégzésével – persze csak akkor, ha ez nem (nagy) áldozat a részünkről.

Jótékonykodjunk

Vegyünk részt a munkahelyen kívüli céges rendezvényeken, és azokon kívül is: jótékonykodjunk, ha van rá módunk és kapacitásunk. A főnökeink fülébe jutva ez is jó pontot érhet.

Öltözködjünk kényelmesen

A munkahelyi előírásnak megfelelő öltözék fontos, de azon belül ránk van bízva, hogy mit viselünk. Öltözködjünk kényelmesen, érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha jól érezzük magunkat, az kihat a környezetünkre, és a munka is hatékonyabban mehet.

Ne veszítsük el a humorunkat

Vagyis ha lehetőség van rá, viccelődjünk, nevetgéljünk – persze ne a munka rovására, de a jó hangulat fontos a munkahelyünkön is. Egy vidám munkatárs mindig nagyobb érték, mint valaki, aki csak stresszel és idegeskedik.