Siker

Éljük meg az életet a maga teljességében – Új hobbik 50 fölött

Az élet nem áll meg ötven – vagy akárhány éves kor – felett, és az sem igaz, hogy a nyugdíjazásunk után mélyrepülésben kell bezárkóznunk a tétlenségbe.

Ötvenéves korunk körül vagy afelett már nagyjából tudjuk, mikor fognak nyugdíjazni, esetleg már meg is történt. A gyerekeink minimum a felső tagozatba járnak az iskolában, azaz egyre önállóbbak, egyre kevesebb segítséget igényelnek. Így aztán ott találhatjuk magunkat sok évtizednyi robotolás és gondoskodás után meglepően sok szabadidővel, amit el is kéne valahogy tölteni. Ez a közhiedelemmel ellentétben még nem jelenti azt, hogy vegyük elő az olvasószemüvegünket, a kötésünket és a nagy keresztrejtvény-magazint! Bármikor kipróbálhatunk egy új hobbit, vagy kiteljesedhetünk abban, amit szeretünk, de sosem volt rá elég időnk. Legyen ez valamilyen sport, életmódváltás, fényképezés, utazás, állattartás, segítő munka, vagy akár egy új karrier kezdete, hiszen sosem késő kipróbálni magunkat újabb és újabb területeken. Így nemcsak testünket tartjuk fitten, de ami még fontosabb, az elménket és a lelkünket is. Aki pedig belül szabad és boldog, az igazából sosem öregszik meg.

Tánc

Ha van valami, amitől irtózunk, az az, hogy bemenjünk a sok húszéves fruska közé táncolni tanulni, vagy bulizni egy jót. De miért is idegenkedünk ettől ennyire? Maga a tánc nincs korhatárhoz kötve, és bőven akadnak olyan klubok, ahol nem osztják be a tagokat kor szerint. A zene felvidít, a mozgás jót tesz az ízületeknek, felszabadultabbá és bátrabbá tesz, ráadásul van lehetőségünk megismerkedni új emberekkel, megélni a nőiességünket. Próbáljunk ki különböző mozgásformákat, és ne féljünk élvezni a ritmus örömeit!

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Utazás

Nem véletlenül látunk olyan sok nyugdíjas vagy minimum középkorú embert utazni a nagyvilágban – ez nemcsak a gyermektelenek vagy a fiatalok kiváltsága. Bölcsebben, biztosabb anyagi háttérrel még jobban élvezhetjük a világ felfedezését, megismerkedhetünk új kultúrákkal, kipróbálhatunk másfajta életstílust, konyhát, népművészetet, kitágíthatjuk a látókörünket, s miközben észrevétlenül is rengeteget tanulunk, kitűnően érezhetjük magunkat. Persze nem kell rögtön világ körüli útra indulnunk egy óceánjárón, ha hétvégi vagy belföldi kiruccanásokra van lehetőségünk, azok is éppoly örömteliek lehetnek.

Jótékonykodás

Nemcsak a gazdag nők kiváltsága: pluszidőnket, energiánkat mások javára is fordíthatjuk, például időseket ápolunk, társaságot nyújtunk nekik, vagy épp ellenkezőleg, babákat gondozunk, szeretgetünk, kötünk nekik, szervezünk a támogatásukra eseményeket. Bőven van jó ügy a szegénységtől kezdve a bajba jutott családokon át a hajléktalanokig bármelyik településen, és biztos, hogy örömmel fogadnak önkénteseket a segélyszervezetek. Ahogy adunk, és törődünk másokkal, úgy épülünk mi magunk is. Arról nem is beszélve, hogy így egy értelemben visszakapjuk azt az aktivitást és közösséget, amit nyugdíjazásunkkor ott hagytunk a munkahelyünkön. Az élet sosem tűnik értelmetlennek, amíg van legalább egyvalaki, akin segíthetünk.

Hangszertanulás

Semmi sem dolgoztatja meg jobban az agyat, mint egy új hangszeren való próbálkozás, tanulás, játék. Legalább egyen érdemes megtanulni örömmel játszani ebben az életben, és már maga a válogatás, a komolyzenével való ismerkedés is örömmel tölthet el. Egészen új világ nyílik ki, még akkor is, ha nem tartjuk magunkat kifejezetten tehetségesnek. A legtöbb hangszer a sok gyakorlástól és kitartástól szól szépen, mi pedig beleadhatjuk a zenébe a lelkünket.

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Kertészkedés

A természet mindig megnyugtat és feltölt, legyünk akárhány évesek is. Ha már az utazásaink során gyönyörű tájakkal találkozunk, teremtsünk meg egyet a saját házunk körül is! A tervezés, a növények elültetése, a földmunka kitűnő testgyakorlás, s azáltal, hogy növényeket ültetünk, részeivé válunk a természet, az élet nagy körforgásának. Arról nem is beszélve, hogy mennyi biozöldséget és
-gyümölcsöt termelhetünk meg magunknak és a családnak! Ha szükségünk van még indokra, jó tudni, hogy a kertészkedés bizonyítottan csökkenti a stresszhormonok szintjét a vérben, és 36 százalékkal csökkenti a demencia kialakulásának esélyét.