Siker

Nők, akik mertek elsők lenni

A világ megváltoztatása sokszor apró lépésekkel indul, apró fáklyákkal, amik egyesével gyúlnak ki, és utat mutatnak egy új világ, új lehetőségek felé. Hosszú ideje tart a változás, amely azt igazolja, hogy a nők is éppolyan zseniális elmék, fantasztikus felfedezők, bátor kalandorok lehetnek, mint bármelyik férfi, ehhez azonban szükség volt néhány olyan úttörőre, akik ma is példaként lebeghetnek a szemünk előtt. Nők, akik meg merték tenni az első lépéseket a férfiak uralta évszázadokban, évtizedekben is.

Charlotte Cooper – az első női olimpiai bajnok

Az első olimpia, amelyen női sportolók is részt vehettek, az 1900-ban megrendezésre került nyári olimpiai játékok volt, amelyet úgy is neveztek, hogy a II. nyári olimpiai játékok. Az eseményre Párizsban került sor, és több hónapig tartott, összesen 160 nap alatt bonyolították le az összes versenyszámot. Az első női olimpiai bajnok ugyanebben az évben a brit Charlotte Cooper lett, aki tenisz egyesben és vegyes párosban is aranyérmet nyert.

https://www.instagram.com/p/BT3c_wGlV0w/?tagged=charlottecooper

Edith Wharton – az első nő, aki Pulitzer-díjat kapott

Wharton 1921-ben kapott Pulitzer-díjat Az ártatlanság kora című regényéért, amely a 19. századi New York-i elit és a régi európai társaság szokásait és modorát veszi górcső alá. Ő volt az első írónő, aki ebben az elismerésben részesült, ezzel pedig megmutatta, hogy a nők az irodalomban is labdába rúghatnak.

https://www.instagram.com/p/BcYgQxqFPjB/?tagged=edithwharton

Mary Quant – a miniszoknya megalkotója

Mary Quant 21 éves volt, amikor 1955-ben megalkotta a miniszoknyát. London Chelsea nevű negyedében működtette saját, Bazaar nevű butikját, és tervezte saját ruhakollekcióit. Egy véletlenből, egy túl rövidre vágott szoknyából született meg a mini, amely aztán rövid idő alatt az egész világot meghódította. A miniszoknya sokkal több volt, mint egy egyszerű ruhadarab, megszületésekor igazi forradalmat indított a divatban, fejre állítva a ’60-as évek társadalmát. A ma 83 éves Mary saját bevallása szerint nem provokációnak szánta a szoknyát, csupán több szabadságot akart a nőknek, hogy szabadon jól érezhessék magukat.

https://www.instagram.com/p/BcXgM4RDjvJ/?tagged=maryquant

Rosa Parks – az első fekete nő, aki mert nemet mondani

Míg a világ egyik felén a miniszoknya forradalma zajlott, a másik felén még az alapvető emberi jogokért is küzdeni kellett, hiszen az Egyesült Államokban még javában élt a faji megkülönböztetés. Az amerikai polgárjogi mozgalmak egyik vezéralakja pedig nem más volt, mint Rosa Parks, akinek egyszerűen elege lett abból, hogy át kell adnia a helyét a fehér bőrű utastársainak a buszon, így a sofőr felszólítása ellenére ülve maradt. Ezzel az egyszerű cselekedettel pedig igazi forradalmi hullámot indított el, ő maga pedig szimbólummá vált.

https://www.instagram.com/p/BchtxtkHWiX/?tagged=rosaparks

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova – az első nő a világűrben

1963. június 16-án a Vosztok–6 fedélzetén jutott fel az űrbe az első női űrhajós a szovjet Tyereskova személyében. A Sirály hívójelű űrhajós 48-szor megkerülte bolygónkat, és három nap után sikeresen visszatért a Földre. A ma 80 éves Tyereskova nemcsak az első női űrhajós volt, hanem az első űrhajós is, aki automata vezérlés helyett manuálisan irányíthatta a járművét. Visszatérése után igazi nemzeti hősként ünnepelték a Szovjetunióban, egy krátert is elneveztek róla a Hold felszínén.

https://www.instagram.com/p/3_k0PiOoN5/?tagged=valentinatereshkova

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai adása, amelynek címe: Női startupperek. A stúdióban beszélget Farkas Rita, Bakó Zsófia, Heal Edina és meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük vissza.