Siker

Nagyik, akik nyugdíjasan kezdték második fiatalkorukat

A nagymama otthon kötöget, lekvárt főz, nehezen jár, és a régi időkön elmélkedik? Egy frászt! Az igazán kemény nagyik a világot járják on- és offline egyaránt, pedig egyikük élete sem indult könnyen.

Baddie és a rap

Baddie Winkle, eredeti nevén Helen Ruth Elam Van Winkle 1928-ban született, tehát nemsokára a kilencvenedik születésnapját ünnepli, de ez nem igazán látszik meg rajta. Fiatalosan öltözik, és a tinédzserek energiakészletével jön-megy, zenél, bulizik, modellkedik, építi Instagram-közösségét, és még sorolhatnánk. Baddie 85 évesen lett internetes sztár, amikor kiderült róla, hogy kora ellenére is rapelni tanul unokájától, és annak ruháiban mászkál partikra. Egészen addig is őrült volt, és lázadó, aki nem ismer lehetetlent, aki még a tragédiákon is átlendült valahogy. Az asszony szegény családban nőtt fel a gazdasági világválság idején, majd boldog házasságot kötött, ám 35. évfordulójukon férje autóbalesetben elhalálozott, ahogyan 1999-ben rákban fia, David is, csupán 46 évesen. Baddie-nek így is rengeteg unokája, dédunokája van. Szerencsére mellettük is jut ideje a partizásra és a színes életre. „Egyszer élünk, érezzük jól magunkat addig is. Nem érzem magam idős embernek, egyszerűen csak ember vagyok” – mondta.

It's all good 🌈🦋🌼

A post shared by 💞 BADDIE 💞 (@baddiewinkle) on

🌼🔪Rio de Janeiro 🔪🌼

A post shared by 💞 BADDIE 💞 (@baddiewinkle) on

Mary Lou és az utazás

Mary Lou Mahaney is későn, 72 éves korában, férje halála után talált rá második fiatalkorára. Most 93 éves, de azóta már több mint száz országban járt kirándulni. Amikor mások bezárkóztak volna magányukba, az asszony akkor nyílt ki, és állt neki világot látni. Járt már többek között Bhutánban, Új-Zélandon, Argentínában, Görögországban, de Afrika dzsungeleiben is. Ám nemcsak nézelődött az autóból: Mary Lou kiszállt, gyalogolt, és nem hagyott ki egyetlen kalandot sem: járt törzsi táncot Panamában, lefotózták oroszlánok között Botswanában, Namíbiában quadot vezetett, kóstolt fura ételeket, Németországban bort, és egészen nyugodtan szervezi a karibi hajókörútját.

A post shared by OnlyPictures (@onlypictures13) on

A post shared by OnlyPictures (@onlypictures13) on

Evelyn és a tetoválás 

Hilda Evelyn Kottman egészen elképesztő karriert futott be az interneten, amikor 103. születésnapját azzal ünnepelte, hogy kaszinóba ment, utána rákot evett, és tetoválást csináltatott. Mondjuk úgy, egészen szokatlan ünneplést csapott – de addigi élete sem volt átlagos. Szegénységben nőtt fel egy farmon, kilencévesen hatéves öccsével együtt autólopáson kapták, szerették volna kipróbálni, milyen egy T-Modelt vezetni. Evelyn ezután is kalandból kalandba csöppent – nem mintha bánta volna –, 14 évesen már tanított, hogy anyagilag segítse családját, de például a hatvanas éveket és a hippiket nem kedvelte. Eltemette férjét és három gyermekét. Evelyn azóta is azt teszi, amihez kedve van, rózsaszín melírt tetet a hajába, imádja a baconos szendvicset, unokájától néha elcsen egy kis whiskey-t, és mindenkinek azt tanácsolja, szeresse magát úgy, ahogy van, legyen közel a családhoz, legyen félretett pénze a nehéz napokra, de legalább ilyen fontos, hogy mindenki közel tartsa magához a céljait, és sokat nevessen. Evelyn tavaly februárban hunyt el békésen, de üzenete tovább él.

A post shared by OnlyPictures (@onlypictures13) on

A post shared by OnlyPictures (@onlypictures13) on