Siker

Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek az egri várnál végzett ásatásokon

Nem csupán a műemléki épületegyüttes jelentőségéhez méltó helyreállítását készítették elő, de fontos tudományos eredményekkel is szolgáltak az egri vár területén az elmúlt két évben, a Modern Városok Program keretében, elvégzett próba- és megelőző feltárások, amelyek során Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek.

A helyszíni bejárással egybekötött szerdai sajtótájékoztatón Buzás Gergely ásatásvezető régész közölte: az egri vár a leghosszabb ideje régészeti kutatás alatt álló helyszínek egyike Magyarországon – olvasható az MTI-n. Az erődítmény múltjának feltárását még Ipolyi Arnold kezdte el 1865-ben, ám ennek ellenére az épületegyüttesnek máig vannak feltáratlan részei, melyek története csupán feltevéseken alapul. A Modern Városok Program keretében 2016-ban és idén elvégzett ásatások számos ilyen területet érintettek, több hipotézist tisztáztak, köztük ezek legjelentősebbjeként a vár Árpád-kori „előéletét” is.

https://www.instagram.com/p/BbWGgoHjrlG/?tagged=egriv%C3%A1r

Így egyebek mellett előkerültek – az államalapítás korában kialakított királyi udvarház és kápolna mellett – a 11. században épült első püspöki rezidencia maradványai, majd az ennek helyére épült kápolna és a mellette létrehozott püspöki palota, valamint káptalani kolostor falai – tájékoztatott Buzás Gergely. Ugyancsak a Dobó István Vármúzeum által elvégzett feltárássorozat hozott felszínre jelentős és jó állapotú falmaradványokat, melyek a provizori és a gótikus püspöki palotához, továbbá a középkori káptalani épületekhez köthetők – mondta. Emellett a többtucatnyi szakember bevonásával megvalósult kutatás során sok ezer régészeti lelet is előkerült a 12. és 18. század közötti időszakból. Köztük román kori márvány domborművek, gótikus és reneszánsz építészeti elemek, reneszánsz és barokk kályhacsempék, kerámia- és üvegedények, fém- és faragott csonttárgyak, pénzérmék – sorolta. Buzás Gergely szerint mindezek a fennmaradt levéltári dokumentumokkal együtt lehetővé teszik az egri vár korábban lerombolt, évezredes történelmű épületeinek hiteles megismerését.