Otthon

Tudod-e, hogy kitől vásárolsz?

Sokan szeretnek újsághirdetések alapján vásárolni. Vonzó termékeket kínálnak, amelyet sokan gondolkodás nélkül megvesznek. De biztonságos ez? Mutatjuk, mire kell figyelni vásárláskor.

A magazinokban, újságokban található hirdetésekből elsősorban a termékekről tájékozódhatunk. Emellett megtudhatjuk az árát és azt, hogy hogyan juthatunk hozzá, például egy telefonszám felhívásával. Ugyanakkor arról többnyire nem sokat tudhatunk meg, hogy pontosan mely cég hirdetését olvassuk, honnan fog érkezni a termék hozzánk, kinél tehetünk esetlegesen panaszt, ha hibás a termék, vagy kivel szemben, milyen címen gyakorolhatjuk indokolás nélküli elállási jogunkat – figyelmeztet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Ezekre az információkra sokszor nem is figyelnek azok, akik vásárolni szeretnének.

Tudnunk kell, mely cégtől vásárolunk és milyen feltételek mellett. Fotó: shutterstock/William Potter

Tudnunk kell, mely cégtől vásárolunk és milyen feltételek mellett. Fotó: shutterstock/William Potter

Amikor pedig megérkezik a csomag, előfordul, hogy számla sincs benne. Mivel általában utánvéttel fizetik ki ezeket a telefonos rendeléseket, így nyoma sem marad írásban a tranzakciónak. Olyan is előfordul, hogy bár magyar logisztikai cég szállította ki a csomagot, mégis egy írás a csomagban arról tájékoztat, hogy külföldi címre kell visszaküldeni a terméket, ha nem felel meg. Ez pedig nagy költséget jelenthet és volt eset, amikor egyáltalán nem kapták vissza a vételárat és a postaköltséget.

Az is megesett és megeshet, hogy bár számla található a csomagban, de csak arról derül ki, hogy egy tengeren túli cégtől vásároltak. Ez esetben pedig nyelvi korlátok merülhetnek fel reklamáció esetén.

A FEOSZ azt javasolja, hogy ha újsághirdetés vagy internetes reklám alapján szeretnénk valamit vásárolni, akkor a biztonságunk érdekében győződjünk meg arról, hogy pontosan milyen cég kínálja azt. Annak is érdemes vásárlás előtt utánajárni, hogy adott esetben, hogyan tudunk majd panaszt tenni és miként tudjuk gyakorolni az indoklás nélküli elállási jogunkat.