Otthon

Vannak tárgyak, amelyeket nem szabad a fürdőszobában tárolni

Minden helyet kihasználva és a praktikusság elvét követve, a fürdőszobában is rendszeresen tárolunk számos tárgyat. Olyat, ami a készülődésnél elengedhetetlen. Pedig ez nem feltétlenül jó ötlet.

A fürdőszoba atmoszférája külön világ a lakáson belül. Fürdéskor rengeteg pára keletkezik ott és ez bizony nem tesz jót sok mindennek – amit persze ott tárolunk, mert a fürdőszobában használjuk.

A törölközőket sem szabad a fürdőszobában tárolni. Fotó: shutterstock/Gaf_Lila

A törölközőket sem szabad a fürdőszobában tárolni. Fotó: shutterstock/Gaf_Lila

Sem a törölközőknek, sem a fürdőköpenynek nincs helye a fürdőszobában. Meglepő? Pedig nagyon egyszerű a magyarázat. A fürdő nedves levegője nem tesz jót az éppen száradó holmiknak. Baktériumok, gombák szaporodhatnak el a textileken és az további fertőzést okozhat. Mindezen túl bebüdösödhetnek. Ezért a lakás más pontján érdemes megszárítani és csak akkor bevinni őket, amikor éppen használjuk. A kéztörlőt pedig úgy érdemes a fürdőszobában tárolni, hogy teljesen kifeszítve lógjon. Az egy kampóra felakasztott verzió nem megfelelő.

Újságokat sem érdemes a nedves levegő miatt a fürdőben tartani. Akkor sem, ha a wc egy helyiségben van a káddal és szeretünk hosszasan elidőzni a „trónon”. Különben a lapok összeragadhatnak, hullámosak lesznek, sőt akár szét is eshetnek – javasolja a Tips and triks.

Az ékszerek sem kedvelik a nedves levegőt. Az ezüst például nagyon gyorsan foltos és fénytelen lesz a fürdőszobában.

A parfüm sem kedveli a fürdőszobai tárolást. A benne lévő illatanyagok nagyon érzékenyek és képesek megváltozni. Egyszerűen besavanyodik a parfümünk. Tegyük inkább a hálószobába vagy az előszobai tükör elé, így akkor fújhatjuk magunkra, mielőtt kilépnénk az ajtón.

Nem ajánlott továbbá a fürdőszobában tárolni gyógyszereket, sminktermékeket és borotvát sem.