Otthon

Mi lesz velünk harminc év múlva? 1 rész: Ilyen lesz az oktatás

Hogy milyen lesz az élet harminc év múlva, azt nem tudhatja senki pontosan. A tendenciákat azonban látjuk.

Szinte biztos, hogy amennyiben egyáltalán élni akarunk a föld nevű bolygón harminc év múlva is, ezt csak okosabban tehetjük, mint ma. Nem zsákmányolhatjuk ki a természetet, és magunkat.

shutterstock_1157301859

Az emberiség kultúrtörténete három nagy korszakra osztható. Az első a polihisztorok kora, amikor akadtak, akik képesek voltak lényegében a teljes emberi tudásanyagot átfogni – méghozzá leginkább saját erőből. A második korszak az volt, amikor az ipari forradalom kezdete után megjelentek azok az oktatási intézmények, melyek egy-egy szakterület tudásának elsajátítását tették lehetővé. Az addigi módszerekkel ugyanis már nem lehetett a megnövekedett mennyiségű információt kezelni, és így szükség volt valamiféle tudásfeldolgozó, továbbadó rendszerre, mely a mai napig fenn is maradt.

A térben és időben lokalizáltan, tanteremben folyó oktatást azonban idővel felválthatja az interaktív környezet. A „tudásmegszerzés” előadás-videók okostelefonon keresztüli továbbítása egyáltalán nincs messze. A hagyományos iskolai modell vagyis azt, hogy , „egy ember beszél sokhoz, és elmondja, hogyan is van meg fog szűnni. A könyv embereit felváltják a képernyő emberei. Az e-learninget vagyis az elektronikus úton továbbított ismeretanyag elsajátítást, a távoktatást, fel fogja váltani az m-learning, vagyis a mobilon és mobilitáson alapuló tanulás, aztán pedig az egész várhatóan egy mind interaktívabbá váló környezetbe helyeződik át – és ezzel valami egészen új kezdődik.