Otthon

Vác győzött - nézd, milyen gyönyörű ez az épület!

Hogy mit keres ez ember egy levéltárban? Megmutatjuk.

Az Év Levéltára díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete alapított, hét évvel ezelőtt, által 2012-ben. Évente osztják ki a díjat, az elmúlt évben kiemelkedő szakmai tevékenységet végző magyarországi levéltári intézmény elismeréséül. 2018-ban a váci városi levéltárnak ítéltetett. S hogy mi mindebből mit kamatoztathatunk? Ha információra van szükségünk, ha csak régi iratokban fellelhető adatok után kutatunk – megkaphatjuk. De ennél többet is.

Ha most végignézzük, az épületben készített fotókat, ha elábrándozunk egy pillanatra a címeres üvegablakok láttán vagy éppen a patinás könyvek borítója kerül a látóterünkbe – megérezhetjük, mitől is lehet jó például munkába menni minden áldott nap egy ilyen intézménybe.

Az Év levéltára díjat 2012 óta ezek a levéltárak érdemelték ki:
2012 Budapest Főváros Levéltára
2013 Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár
2014 Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
2015 Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára
2016 Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára
2017 Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára
2018 Vác Város Levéltára