Otthon

Három megyében várható ma havazás

Délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna éri el az országot, amelyből inkább eső hullik majd, de egyes nyugati területeken havazásra is lehet számítani.

A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést három megyére, Vasra, Zalára és Győr-Moson-Sopronra kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Kárpát-medencétől délnyugatra, délre többközéppontú ciklon helyezkedik el. Ennek áramlási rendszerében több hullámban nedves, kezdetben még hideg, majd egyre enyhébb levegő érkezik térségünk fölé.

Az Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: hétfő éjszaka délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna éri el az országot, amelyből inkább eső hullik majd, de főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani.

Fotó: Unsplash/Annie Spratt

Fotó: Unsplash/Annie Spratt

Számottevő hóréteg a nyugati tájakon alakulhat ki: Az Alpokalján (Vas és Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén) 5–10 cm vizes hó hullhat előreláthatólag a déli órákig, az Alpokalja 350 méter feletti részein akár 10 cm feletti hó is hullhat, ezen megyék keleti részén 5 cm alatti hó valószínű. Zala megyében várhatóan a reggeli, délelőtti órákig időnként intenzív havazás (3–8 cm), majd vegyes halmazállapotú csapadék, egyre inkább eső valószínű. Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 9 fok között várható, a Tiszántúlon lesz az enyhébb idő. Késő estére 1, 6 fokra hűl le a levegő. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.