Otthon

Karibi álmok – ültem a Hungária körúti irodámban, minden nap jött a gondolat, hogy mennem kell

Hónapról hónapra tologatjuk magunk előtt az álmainkat. Majd holnap – mondjuk sokan, sokszor, és úgy szaladnak el az évek, hogy semmit nem valósítunk meg abból, amiről olyan sokat álmodoztunk.

Itthon maradunk. Nem építjük át a házat, vagy házat sem veszünk. Nem ülünk repülőre, nem táncolunk. Kihagyunk szerelmeket is. Nem tudom, miért… Nincs rá magyarázat. Vagy talán a félelem, a megszokás komfortja áll a háttérben. A „nekemúgysesikerülhet” kishitű érzése bír maradásra minket.

Van azonban olyan ember, aki képes kitörni a saját komfortzónájából. Képes elérni, megvalósítani azt, amit szeretne, és amikor megismerjük, akkor csak csodálkozunk: hiszen neki sem volt több pénze, több lehetősége, őt sem kényeztette jobban az élet. Talán csak abban különbözik tőlünk, hogy jobban akarta azt, amit akart. Talán csak bátrabb volt. És mert bátor volt: úgy rendeződtek a szálak, ahogy annak rendeződnie kell.

Kovács Krisztával, a karibiálmok.hu blog írójával beszélgettünk, aki alig két éve gondolt egy merészet, és megvalósította magának a karibi életről szőtt álmait.

Fotó: karibiálmok.hu

Fotó: karibiálmok.hu

Mivel foglalkoztál, mielőtt belevágtál ebbe a nagy kalandba?

Pénzügyi és HR főmunkatárs voltam a József Attila Színházban és bár szerettem a munkámat, a kisördög csak ott motoszkált bennem, hogy vissza kellene mennem a Karib-szigetekre, ahol azelőtt egy évvel pár felejthetetlen hetet töltöttem. Akkoriban pont a salsaiskolám fellépésére válogattam zenéket, néztem latin videoklipeket és akkor hirtelen egy iszonyú erős vágy támadt bennem, hogy szeretnék ott élni és megtapasztalni, milyen az igazi karibi táncos élet. Ahogy ültem a Hungária körúti irodámban, minden nap jött a gondolat, hogy mennem kell és mindez óriási dilemmát okozott. Iszonyú nehéz volt meghozni a döntést, hogy nekivágjak az ismeretlennek, nehéz volt elszakadni a megszokott és egyébként kellemes életemtől, az úgymond biztos, jó állásomtól és a „normális” élettől. A tánciskolám, a családom és a sok barátom is visszahúzó erő volt, így hetekig állandóan azon agyaltam, mitévő legyek és kértem jeleket az univerzumtól, hogy segítsenek a döntésben. Meg is kaptam őket. Még spirituális tanácsadókat és asztrológust is megkérdeztem. Mindannyian azt mondták, menjek.

Nem voltál érzelmileg elkötelezett, nem volt itthon visszahúzó kapcsolat?

Volt valaki, akivel el tudtam volna képzelni egy kapcsolatot, ő is velem, de úgy éreztem, nem vesz elég komolyan, így legalább ilyen téren nem volt visszatartó erő.

Féltél? 

Persze hogy féltem. Szinte mindentől, szó szerint. De hála istennek, az a félelmem talán kicsit nagyobb volt, hogy ha most nem lépek, akkor talán sosem merek majd… és mi lesz, ha megbánom. Nagyon nagy munka volt abban, hogy a félelmeimet félretegyem. Minden egyes félelmemet leírtam és az interneten hallgatott ezoterikus tanácsadók módszereivel igyekeztem mindet feloldani, illetve mindre megtalálni a megoldást, ha mégis bekövetkezne. Előtte csak egyetlen egyszer repültem egyedül: Portugáliába, így még ez a hosszú repülés is stresszelt egy picit.

Beavattál a terveidbe valakit?

Senkinek nem mondtam el a tervemet, kivéve a legjobb barátnőmet. Tudtam, hogy mindenki más lebeszélne az őrült ötletemről, hogy mindent feladjak egy tapasztalatért cserébe! Csak akkor mondtam el a családnak és a barátoknak, hogy utazok, amikor már megvettem a repülőjegyemet.

Ekkor már több mint 3 éve volt egy tánciskolám és ez volt a szívem csücske. Tudni akartam, hogy amit itt tanítunk és táncolunk – salsa és bachata –, az vajon a Karib-szigeteken milyen lehet. Salsatáncosként és -tanárként Kubába eljutni is nagy álmom volt és úgy gondoltam, ha már ott vagyok a Karibon, onnan könnyebb lesz, ha már Magyarországról 10 év alatt nem sikerült. Így is lett. Ez év februárjában és áprilisában is eljutottam a salsa hazájába, életre szóló élmény volt és nagyon vágyom vissza, de ott élni nem szeretnék, pedig többen is hívtak.

Volt határozott terv a fejedben arról, hogy miből fogsz élni? Megélni? Fenntartani magad?

Egy mult cégnél dolgoztam pénzügyi területen 13 évig, és többek között a végkielégítésemet is félretettem, hogy az utazási álmaimat megvalósítsam. Nagyrészt ebből terveztem, hogy fenntartom magam, kiegészítve önkéntes munkákból. Úgy gondoltam, bármit elvégzek, ami adódik, de azt a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy táncot taníthatok kint. Bennem volt, ha nem érzem jól magam, maximum hazajövök.

Mivel lakáshitelt fizettem sokáig és világ életemben takarékoskodtam, megszoktam, hogy kevés  pénzből is jól éljek, így az igények lecsökkentése nem okozott gondot és most is minimális költségvetésből gazdálkodom. Sokkal fontosabbnak tartom az élményeket, mint a tárgyak halmozását. De azért néha nehéz, ha belegondolok, hogy egy totál felszerelt lakást minden szeretett tárgyával, emlékével együtt otthagytam. Itt meg összesen 2 bőröndnyi cuccom van, és olykor nagyon jól jönnének pl. a konyhai berendezések vagy a kényelmes ágymatracom. De azt hiszem, ez is a tapasztalás része, hogy el kellett engednem MINDENT!

A repülés előtti pár hétben rengeteg ruhámat, bizsumat és egyéb dolgot adtam el és akkor szembesültem vele, mennyi felesleges dolgot vagyunk képesek felhalmozni, amire nem is igazán van szükségünk. Eddig is hajlottam rá, de most tényleg elhatároztam, hogy sokkal tudatosabban fogok vásárolni ezentúl. Viszonylag olcsón adtam mindent, de így is összejött egy tengerentúli repülőjegy ára. Vagyis ugyanezt más is megteheti! Csak elszántság és akarat kérdése.

Fotó: karibiálmok.hu

Fotó: karibiálmok.hu

Merre laksz? Városban? Vidéken? 

Sok helyen éltem már a szigeten belül, ami azért jó, mert így sokkal jobban beleláttam az itteniek életébe, mindennapjaiba. Legelőször egy igazi fővárosi lakásba érkeztem pár napra a gettónegyedbe, ami sokkolt. Tele volt csótánnyal és még nappal sem mertem elmenni a közeli boltba egyedül, annyira gázos volt a környék. Innen a sors egy eldugott vidéki, üres házba vitt, dzsungellel körülvéve, ahol két matrac volt, meg egy kanapé. Soha életemben nem olvastam annyit, mint akkor. Mivel még a környéken lévő egyetlen kisbolt is messze volt gyalog, ezért kicsit fogytam, ami nem is ártott meg! Ezután gyorsan kellett találnom valamit, így egy ismerős szomszédjába kerültem és egy klassz apartmant béreltem a tengerhez közel, aminek medencéje is volt és a fúvókákkal masszíroztattam magam minden nap, imádtam. Olcsóbb megoldás volt a célom, így találtam meg egy vidéki ház egyik kiadó szobáját, amit nagyon szerettem, mert igényes volt a berendezés és csodás volt a sok zöld, de a tulajdonos kiskutyája sok zűrt okozott. Pár hétig pedig honlapkészítésért és egy kis vendéglátós munkáért cserébe volt szerencsém a legszebb tengerparttól pár percre is vendégeskedni egy ismerősömnél, ahol állandóan ment a buli, jöttek-mentek a barátok.

Egy kis ideig az egyik legjobb barátnőmnél is laktam egy szép kilátással rendelkező házban, mielőtt elutaztam Kubába. Miután ez is megvolt és visszaérkeztem Guadeloupe szigetére, csak álltam ott, hogy most akkor, hogy életem két legnagyobb álmát valóra váltottam, hogy legyen tovább. A barátnőmtől el kellett költöznöm, így írtam a neten boldog-boldogtalannak, hogy fogadjon be és egy hihetetlenül alacsony összeget jelöltem meg, amit ki tudok fizetni albérletre, de bejött. Találtam egy srácot, aki salsatanárt keresett, angolul akart társalogni és takarításért cserébe nagyon olcsón adta ki a lakása egyik szobáját (amit egyébként sose szokott!). Így indult az új életem. Amúgy fogalmam se vol,t hova megyek, nem is érdekelt, képet se kértem róla, csak legyen hol laknom, mert sürgetett az idő. Aztán reggel, mikor körülnéztem, leesett az állam! A szép, nagy medencéből csodás kilátás nyílt az égszínkék tengerre. Sajnos a lakótársam váratlan amerikai munkája miatt csak egy hónapig maradhattam. El is voltam keseredve az albérleti árakat látva. De ismét jött a segítség. Kérd és megadatik…

Van egy kedves barátom, akit még ezelőtt, jó pár hónapig tanítottam salsázni és ő nagyon hálás volt nekem, mert évek óta keresett egy olyan tánctanárt, aki házhoz megy, de nem talált ilyet. Lám, erre megjelentem én. Tudtam, hogy ő régóta fogad be külföldi embereket a házába ingyen, couchsurfing keretében és nekem is felajánlotta a lehetőséget, de úgy voltam vele, amíg nem muszáj, addig nem élnék ezzel a lehetőséggel, mert egyik alkalommal, mikor tanítottam salsázni, a nekem szánt szoba előtt átszaladt egy patkány, és akkor kissé elszörnyülködve meg is jegyeztem magamban, hogy na, itt aztán semmi pénzért nem laknék. Aztán tessék, mégis. A szoba ki lett takarítva és mivel WC-ülőke is került a toalettre, így belementem. Azóta is nagyon hálás vagyok Eddie-nek, mert hónapokig ingyen laktam nála, és sokszor remek bulikat csaptunk a barátaival, ismerőseivel és az egyik legdrágább és legszebb 4 csillagos hotel szuper kis strandjára jártam le szinte minden nap. Volt vagy 5 perc séta.

Egy kis otthonlét után pár hete költöztem vissza a szigetre. Jelenleg a sziget legfelkapottabb kerületében, Le Gosier városában lakom egy hangulatos kertes házban. A barátnőmmel (volt tanítványommal) közös teraszunk van, de a lakrészem önálló, nappalival, hálóval, konyhával és fürdőszobával. Mosni átjárok hozzá, de ez legyen a legnagyobb problémám.

Fotó: karibiálmok.hu

Fotó: karibiálmok.hu

Hogyan képzeljük el a mindennapjaidat?

Az időm nagy részében a blogomat vagy cikkeket írok, nem is gondoltam volna, hogy van tehetségem hozzá, de a visszajelzések szerint igen és nagyon szeretem csinálni. Amikor csak lehet, táncolok, illetve táncot oktatok és tanulom a francia nyelvet, illetve képzem magam minden téren, sokat olvasok angolul is. Mostanában egyre többen keresnek meg, hogy segítsek nekik ide kijutni, úgyhogy barátoknak, családtagoknak, ismerősöknek keresek jó áron szállást, repülőjegyet, adok tanácsokat, mivel szinte mindent ismerek a szigeten. Mivel van idegenvezetői képesítésem, nem titkolt célom, hogy a jövőben idegenvezetéssel is foglalkozzam. De az is lehet, hogy más dolgokba is fogok, van több ismerősöm is, akik jó lehetőségeket látnak egy itteni közös vállalkozáshoz, így egyelőre gyűjtöm az információkat és tervezgetek.

Mi a legélesebb különbség az otthoni életed és a jelenlegi között? Mit adott ez a változás? Szabadságot?

Igen, a szabadság a legnagyobb különbség, ami egyben óriási felelősség is, mert az ember könnyedén el tudja vesztegetni a napjait, ha nem kell minden nap bemenni a munkahelyére. A másik dolog, hogy itt nincs rohanás, nincs stressz! Nyilván olykor azért én is feszült vagyok az anyagiak miatt, nem könnyű itt hivatalos, hosszú távú munkát találni. De talán az én utam más, lehet, hogy nem is nekem való a fix munka.

A másik nagy változás, hogy itt annyit táncolhatok, amennyit csak akarok. Gyerekkorom óta a tánc a mindenem, nem tudom megunni és annyi örömöt ad, hogy egy-egy buli után napokra feltöltődöm. A legtöbb buli számomra ingyenes és mivel az egyik legjobb tánciskola tulajdonosának vagyok az egyik táncpartnere, ezért ingyen képezhetem magam, ami számomra óriási dolog. Ha csak ennyi teljesült volna az itteni létemből, már akkor azt mondom: megérte.

Könnyű volt megszokni a miénktől eltérő klímát? A konyhát?

Itt szinte mindig 25–30 fok van, nagyon nagy a pára, más, mint az otthoni nyári meleg. Augusztus és november között hurriká szezon van, de idén például alig lehetett ezt észrevenni. Szinte minden nap esett az eső, de nem egész nap, és előtte-utána mindig szikrázóan süt a nap. Imádom ezt.

A karibi konyha isteni finom, imádom a tengeri herkentyűket, így nem kellett megszokni. Én a magyar konyhát is kedvelem, néha nagyon tud hiányozni, de itt is mindent meg lehet főzni, amit az ember nagyon akar. Nem vagyok nagy húsfogyasztó, ezért könnyű nekem. Itt sok különleges és finom zöldség, gyümölcs terem, sokszor ingyen kapok ismerősöktől, mert szinte minden kertben terem valami. Banán és avokádó a mi kertünkben is terem, amit imádok, mangószezon idején pedig még az út mentén is össze lehet szedni egy halomra valót.

Fotó: karibiálmok.hu

Fotó: karibiálmok.hu

Milyenek a helyiek? Befogadtak? Kedvesek voltak veled?

Az itteni lakosok nagyon kedvesek, és ami megdöbbentő, nagyon, nagyon udvariasak! Nem ritka, hogy madamoznak a boltban és bárhol kézzel fogható a tisztelet, sokkal jobban, mint nálunk. Az emberek sokszor köszönnek egymásnak az utcán és segítőkészek, mosolygósak egymással. Mivel ez egy viszonylag kis sziget, szinte mindenki ismer mindenkit, mindig megdöbbenek, hogy egyre-másra derülnek ki az összefonódások, már az én ismeretségi körömben is. Nekem könnyű volt a helyzetem, mert a táncos közösségek hamar befogadtak, imádnak velem táncolni a férfiak és sok jó barátom, ismerősöm van, hisz én is nagyon barátságos és nyitott vagyok mindenkivel és persze táncosként, tánctanárként rengeteg emberrel találkozom nap mint nap.

Mit üzennél azoknak, akik hasonló dolgokon törik a fejüket?

A lényeg, hogy soha nem késő váltani, soha nem késő útnak eredni és megvalósítani azt, amit régóta szeretnénk, mindegy, hány éves is az ember. Menni kell, tervezgetni, és ha a jó szándék vezérel, akkor az élet majd úgy rendezi a dolgokat, ahogy azt igazán, szívből szeretnénk. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, ha valaki például elkezd egy új hobbit (pl. a táncot), amit előtte nem mert, az neki például egy óriási előrelépés, hisz új embereket ismer meg, új dolgokat tanul, egy közösséghez fog tartozni és emiatt megváltozhat az egész élete pozitív irányba. Én mélyen hiszek ebben és a példám is ezt igazolja.

Egyelőre azt érzem, itt a helyem, lehet, hogy nem örökre, de egyelőre nem tudok szabadulni, mert lenyűgöz a sziget hangulata, a gyönyörű zöld környezet és a táncos élmények, illetve a sok kedvesség és szeretet, amit a táncos közösség ad, bearanyozzák az életem. Én választottam ezt a „karibi álmot”. De ezt más is megteheti, csak lépnie kell.