A Budapesti Operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó még 2002-ben kezdeményezte, hogy a mai napon, vagyis október 24-én ünnepeljük a magyar operettet.
Maga az operett szó kis operát jelent, melyben a párbeszédek énekszámokkal és táncbetétekkel váltakoznak. A műfajt jellemzi a dallamos, fülbemászó zene, a látványos díszlet és jelmez, valamint a kihagyhatatlan fordulatos történet. Az operett aranykorában a nagyvárosi embereket szórakoztatta, ráadásul nem ritkán a történetben fellelhető volt a társadalmi szatíra valamint a gúnyos hang. Az operett első igazi mesterének a francia születésű Jacques Offenbachot tartjuk, akinek a leghíresebb műveit itthon is sokszor állították a színpadra. A műfaj egy szempillantás alatt meghódította az Osztrák–Magyar Monarchiát, miközben rendesen át is formálódott, hiszen a soknemzetiségű birodalom népeinek zenéjéből és táncaiból merített, például valcer, polka, mazurka, csárdás és cigányzene.
Legelőször Magyarországon 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, egészen pontosan Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél című darabját, rá két évre pedig meg is született az első magyar operett, A szerelmes kántor. A művet Allaga Géza komponálta, Bényei István librettójával. Nem sok kellett, míg ezek után mi Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Huszka Jenő darabjainak hála igazi „operett-nagyhatalmak” lettünk. Mindmáig a legismertebb magyar operett minden kétséget kizáróan Kálmán Imre Csárdáskirálynője. Ezen a napon minden évben gálaestet tartanak, ahol elsősorban Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb dallamait hallhatja a nagyközönség.