A kis herceg olvasása után sokakban vetődött már fel, milyen jó lenne rókát tartani házi kedvencként. De nem csak őket érdekli a téma: orosz kutatók már 1959 óta sarki rókák háziasításával kísérleteznek. A Cornell Egyetem tudósai ott kapcsolódnak ehhez a történethez, hogy azt vizsgálják, hogyan hatnak a szelíd viselkedésért felelős gének a rókák agyára. A szibériai kutatók már a tizedik rókagenerációnál tartanak az ötvenes évek vége óta, tenyésztik is az állatokat. Most már a kutya viselkedéséhez és természetéhez kezd hasonlítani az övék is, azaz egyre barátságosabban viselkednek a gazdikkal és a többi emberrel.
Így változnak a rókák
Ha tehát házi kedvencként szeretnénk rókát tartani, akkor célszerű olyan rókacsaládból választani, akiket eleve emberek tenyésztenek, ők ugyanis kiskoruktól fogva hozzá vannak szokva az emberhez. A vadonban felnőtt róka sosem szavaz akkora bizalmat az embernek – már csak saját túlélése érdekében sem –, mint egy kölyök, akit mi neveltünk fel. A kutatók szerint időre volt hozzá szükség, de a szelíd, tenyésztett rókák agyában genetikai változás alakult ki a háziasítás miatt: megváltozott a tanulásért és emlékezésért felelős rész. Persze itt még nem áll meg a szelídség kutatása, de az eredmény már biztató – legalábbis azoknak, akik rókatartásra adnák a fejüket. Ez azonban nem pont olyan, mintha kutyát fogadnánk örökbe: a rókák természete eltér, ravaszak, olykor kiszámíthatatlan a viselkedésük, karmaikkal, fogaikkal sebeket, bútorkárokat okozhatnak, és elég erős szagot tudnak árasztani magukból. Mozgásigényük kifejezetten nagy, csak lakásban kegyetlenség őket tartani, viszont nagyon ügyesen szabadulnak ki kertekből.
