Otthon

Anya sportol, és vele sportolnak a gyerekek

Édesanyának lenni az egyik legszebb dolog a világon. Csakhogy egy kisbaba sok tennivalóval jár, sokan többek között erre hivatkozva mondják, hogy nincs idejük semmire, nemhogy még rendszeresen tornázzanak is! Pedig anyának is fontos, hogy foglalkozzon önmagával, a külsejével – és vannak is, akik ezt megteszik. Sőt, egyesek közzé is teszik, hogy milyen gyakorlatokat végeznek vagy milyen étrendet követnek, ezzel is motiválva a többi anyukát, hogy ők is szakítsanak időt egy kis edzésre. Ráadásul a gyerekeket is be lehet vonni ezekbe a programokba. Mutatunk néhány fitneszmamit, akit akár még követni is érdemes lehet.

Nem vitás, az anyukák elfoglaltak. Nem csoda, hogy nem jutunk el rendszeresen, ugyanabban az időben az edzőterembe, ha egyáltalán van időnk ilyesmire gondolni, miközben pelenkát cserélünk, óvodai jelet varrunk a kabát belsejébe, vagy azt gyakoroljuk, hogyan kerekedik a D betű hasa. Fárasztóak a nappalok, és néhány évig az éjszakák is. De nem kell hogy elhagyjuk a lakást, akár otthon is edzhetünk, „csak” akaraterő kell hozzá. Az úgynevezett „fitneszmamik” szerint, akiket a közösségi oldalakon is bárki követhet, a legjobb, ha a gyerekeket is bevonjuk a napi edzésekbe, és persze minden lehetőséget érdemes megragadni arra, hogy egy kicsit mozogjunk, sportoljunk. Jennifer Gelman legalábbis ezt vallja, aki négy kisfiú büszke és igencsak aktív édesanyja.

 

Várandósan is fitten

Kristy Ardo is kihasznál minden lehetőséget, például úgy figyel a gyerekekre, hogy közben lábgyakorlatokat végez – ráadásul babával a hasában! Ezen a felvételen is: bár megpróbálja a gyerekeket is bevonni, azok éppen nem annyira fogékonyak, anya mégis szemmel tudja tartani őket, miközben a napi lábgyakorlatokat végzi. Persze várandósan óvatosabbnak kell lennünk, ebben az esetben mindenképp kérjük ki az orvosunk, védőnőnk véleményét és tanácsát.

 

Edzéstervek kismamák számára

Rengeteg követője van Julie Bairdnek is, aki ugyancsak rengeteg időt tölt a kisbabájával, miközben szuper gyakorlatokat végez, amiknek köszönhetően elképesztően fitt. Olyan videókat is készít, amelyek kifejezetten a problémásabb testrészekre, területekre fókuszálnak, akár naponta más-más gyakorlatsort végezhetünk a segítségével úgy, hogy közben a babánkat is bevonjuk ezekbe az edzésekbe, de legalábbis ott tudjuk őt vagy őket a közelünkben.

 

Otthon edz a gyerekekkel együtt Melanie Darnell is. Ő az edzésötletek mellett különféle receptekkel is megajándékozza időről időre a követőit, például gyümölcs- és zöldségturmixokkal. No és persze a közös gyakorlatokat is utánozhatjuk, a videókból úgy tűnik, hogy a srácok cseppet sem bánják, hogy anya tornázik, hiszen ezt az időt is együtt töltik vele.

 

Valódi posztok valódi mamiknak

Na nem mintha az előzők filmrészletek lettek volna, de persze sokan legyinthetnek azok láttán, hogy ezek az anyukák tökéletes testtel rendelkeznek, úgy könnyű mosolyogva mutogatni, hogy ki mit csináljon. Viszont találhatunk a közösségi oldalakon olyan fitneszmamikat is, akiknek nincs tökéletes testük, de az egészséges életmód gyakorlására próbálják rávenni a követőiket, és arra, hogy szeressék önmagukat, szeressék a testüket úgy, ahogy van. És a rendszeres testmozgás, valamint a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend ehhez hozzásegíthet bennünket is. Ashley Rose Reeves posztjai, mondjuk úgy, „életszagúak”.

 

De ha további fitneszmamikra vagyunk kíváncsiak, bizonyára megtalálhatjuk a számunkra megfelelő alanyt a közösségi oldalakon, akivel a legjobban tudunk azonosulni. Fontos, hogy motiváljon bennünket az egészséges életmódra, a tudatos étrendre és a rendszeres testmozgásra. Hogy ki az, az szinte nem is olyan lényeges.

A témával Sportanyuk címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17.05-kor kezdődő adása a Dunán. A stúdióban beszélget Késely Hajnalka, dr. Szilágyi Magdolna és Gábor Anna, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg, vagy 21.35-kor a Duna Worldön és 7.40-kor a Dunán.