Otthon

Ma ünnepeljük a zene világnapját

Yehudi Menuhin szavaival élve: „A zenének a zaj antitézisének kellene lennie.” Menuhin javaslatára az UNESCO végül elfogadta 1975-ben, hogy október elseje a zene világnapja legyen. Ünnepeljük tehát ma a zenét, és mindent, ami a zenével kapcsolatos.

Yehudi Menuhin az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnöke volt, és akkor döntött úgy 1975-ben, hogy szeretné elérni, hogy egy nap szóljon világszerte a zenéről. Célja az volt, hogy az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz a zene által.

Fotó: pexels.com/Pixabay

Fotó: pexels.com/Pixabay

A zene többről szól, minthogy milyen dallamok, milyen hangok és milyen sorrendben vannak egymás mögött, vagy hogy mely hangszerek által van közvetítve számunkra. A lényeg, amit a zene kifejez, amit okoz bennünk, amit megtapasztalhatunk a segítségével. Olyan univerzumok megnyitásairól van szó, amelyet csak a zene segítségével láthatunk, hallhatunk és érezhetünk. Kodály és Bartók országában pedig mondhatni kötelességünk, hogy a zene fontosságát és létjogosultságát terjesszük és büszkék legyünk hagyatékunkra. Mindazonáltal a zenetanulás, pontosabban a komolyzene tanulása egyre inkább háttérbe szorul a fiatalok körében, pedig segítségével a gyerekek rengeteg mindent megtanulhatnak. Sokkal fegyelmezettebbek lesznek, a koncentrációs képességük is javulni fog, ráadásul megtanulnak csapatban dolgozni. A szolfézs elsajátítása pedig bizonyítottan növeli a közismereti tárgyak, például a matematika jobb megértését, hiszen a szolfézs ugyanúgy a logikán alapszik.

„A zene még a legrosszabb pillanatokban se szabad, hogy bántó legyen a fülnek; ellenben védenie és kényeztetnie kell azt. Így a zene örökké zene marad” – Wolfgang Amadeus Mozart

A zene mindenütt körülvesz minket, ha pedig elég befogadóak vagyunk, akkor sokkal többet adhat nekünk, mint amit először gondolnánk. Bizonyos zenék nem hiába ébresztenek bennünk különleges érzéseket, hiszen ezeket agyunk eltárolja és egy szép emlékhez akár életünk végéig köthetünk egy bizonyos zenét. A mai napon igen sok program közül válogathatunk, így ha tehetjük, mindenképpen menjünk el egy koncertre, és ne hagyjuk otthon gyermekeinket sem, hiszen minél korábban megismerkednek a zene szépségével, annál pozitívabb hatást fog az életükre gyakorolni.