Otthon

Ezt a 9 dolgot naponta megteszik azok, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Minden nagytakarítás után eltervezzük, hogy mostantól odafigyelünk, és akkor nem kell olyan sokat takarítani? Végül mégsem jön össze, mert a szokásaink még csak köszönőviszonyban sincsenek azokéval, akiknek az otthonuk mindig tiszta. S hogy hogyan csinálják ők? Mutatjuk: ezt a 9 dolgot naponta megteszik azok, akiknek mindig tiszta az otthonuk.

1. Beágyaznak

Vagyis minden reggel szentelnek annak néhány percet, hogy a párnákat és takarókat szépen elrendezzék a hálószobában, vagy akár el is tegyék azokat az ágyneműtartóba. Ettől valóban rendezettebb lesz a szoba, érdemes beépíteni a napi rutinunkba!

2. Soha nem fekszenek le addig, amíg van mosatlan

Vagyis vacsora után és lefekvés előtt is ellenőrzik, hogy maradt-e mosatlan tányér vagy pohár a mosogatóban, és ha igen, azt elmossák. Vagy ha van mosogatógépük, akkor belepakolnak mindent és elindítanak egy utolsó programot.

3. Kiürítik a mosogatógépet

És a mosogatót is, ha gép éppen nincs. Vagyis a tiszta edényeket minden reggel elpakolják a helyükre, nem hagyják, hogy naphosszat a csöpögtetőben álljanak, és halmozódjanak az újabb tiszta edények révén.

Fotó: iStock.com/AndreyPopov

Fotó: iStock.com/AndreyPopov

4. Hetente többször mosnak

Általában a hétvége a nagymosás napja, de akiknek rendezett az otthonuk, azokra jellemző, hogy hetente többször mosnak, vagyis hétközben is beiktatnak egy-egy mosást, ha elegendő ruha gyűlt össze.

5. Elteszik a ruhákat

Olyan könnyű hazaérve szétdobálni a ruhánkat, vagy abban a bizonyos fotelban gyűjtögetni azokat, hogy napról napra nagyobb ruhahalom éktelenkedjen a szobában. A „mindig tiszta otthonú” emberek nem tesznek ilyet, ők minden ruhát eltesznek a helyére, vagy bele a szennyestartóba.

6. Tiszta konyha, rendes ház

A mosogatásról már volt szó, de fontos, hogy az egész konyhát rendben tartsuk. Vagyis lefekvés előtt győződjünk meg arról, hogy valóban tiszta konyhát hagyunk-e magunk mögött. Érdemes még az utolsó mosogatás előtt egy kicsit összetakarítani, felseperni a morzsákat, elrendezni az étkezőt.

7. Dobozolnak

Azért tűnik rendezettnek az otthonuk, mert semmit nem hagynak elöl, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenhol katonás rendet tartanak. De mindig van náluk egy fölösleges doboz vagy kosár, ami beleillik a nappali stílusába, és amibe beledobálhatják a kisebb-nagyobb dolgokat, ezzel is hozzásegítve az otthonukat a rendhez.

8. Nem halogatnak

Ha meglátnak valahol egy kis piszkot, port vagy rendetlenséget, nem legyintenek, hogy majd később megcsinálják, mert akkor könnyen halmozódik a feladat. A halogatás helyett azonnal elvégzik, így kisebb a dolog és nagyobb a rend.

9. Előre terveznek

Nem hagyják, hogy bármilyen tisztítószer kifogyjon az otthonukban, mindig tudják, hogy melyiket kell pótolni, hogy mire lesz szükségük. És a takarításnak is megvan a helye a heti rendjükben, amihez ragaszkodnak – igaz, valószínűleg nem tart sokáig, hiszen egyébként is szép rend van az otthonukban.