Otthon

Zöld oázis egy sötét lakásból? Nem lehetetlen!

Mivel sokan szeretjük a természetet, próbáljuk az otthonukba is becsempészni cserepes növények formájában. Bármennyire is vágyunk azonban arra, hogy igazi zöld oázissá varázsoljuk otthonunkat, ha egy sötét, városi lakásban élünk, esetleg kevés időnk van gondozni a virágokat, nem biztos, hogy könnyen teljesül a vágyunk. Lássuk, milyen növényeket érdemes választanunk, ha kevés időnk van foglalkozni velük, vagy ha kevés fény jut be hozzánk, és mit tehetünk azért, hogy sokáig pompázzanak.

Figyeljük őket

Soha ne feledjük el, hogy a növényeink élőlények, saját igényekkel, saját életritmussal. Könnyen lehet, hogy ha áthelyezzük őket, ha több figyelmet fordítunk rájuk, meghálálják, így mikor úgy látjuk, hogy egyik-másik növényünk nem érzi jól magát az adott helyén, akkor változtassunk. A jelek szinte mindig az orrunk előtt vannak, csak meg kell tanulnunk olvasni bennük, és meg kell ismernünk növényeink igényeit, ahogyan egy háziállat esetében is tennénk. Ha tehát választunk egy új növényt az otthonunkba, mindig járjunk utána, hogy mire kell figyelnünk vele kapcsolatban, hogy a lehető legjobb „gazdái” lehessünk, és sokáig ékesítse az otthonunkat.

Íme 4 könnyen kezelhető szobanövény, amelyeket bátran hazavihetünk kevésbé világos lakásunkba is.

Fotó: unsplash.com/BrinaBlum

Fotó: unsplash.com/BrinaBlum

Anyósnyelv

Bár sokan anyósnyelvként ismerik, az egyik legjobb tűrőképességű szobanövény „hivatalos” neve szanzavéra. Mivel vastag levelei sok vizet képesek tárolni, amit a szárazabb, melegebb időszakokban hasznosítani tud, így ha hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres locsolásról, az a szanzavéránknak valószínűleg meg sem kottyan.

Fontos: az anyósnyelv mérgező, megrágása vagy lenyelése hányást, hasmenést okozhat, így mindenképp olyan helyre tegyük, ahol sem kisgyerekek, sem háziállatok nem érhetik el. Mégis érdemes azonban az otthonunkban tartani, mert levegőtisztító hatása miatt jól semlegesíti a lakás levegőjébe kerülő káros anyagokat, jót tesz a légző- és az immunrendszernek is. Ha jól érzi magát nálunk, akár egy méter magasra is megnőhet, és hosszú életű növény lévén sokáig díszítheti otthonunkat. Bizonyos fajtái jobban igénylik a fényt, így ha nagyon sötét lakásba keresünk növényt, mindenképp járjunk utána, hogy melyiket válasszuk.

Kukoricalevél

Neve alapján semmi különlegesre nem számítanánk, azonban ez a növény tényleg egy igazi kis túlélő, így ha elegünk van belőle, hogy nálunk minden kipusztul, mindenképp ezt válasszuk! Legyen hideg, meleg, huzat vagy szárazság, a kukoricalevél szinte mindenhez tud alkalmazkodni. Jó választás lehet sötétebb szobába, hiszen a tűző napot kifejezetten nem szereti. Egyszerűen csak tartsuk nedvesen a földjét azzal, hogy pár naponta megöntözzük, de nem kell túlzásba vinnünk, mert a túl sok víztől megsárgulhatnak a levelei.

Fotó: iStock.com/IgorTsarev

Fotó: iStock.com/IgorTsarev

Szobapáfrány

Az iskolai osztálytermekben szinte mindenki találkozhatott már a klasszikus szobapáfránnyal, amely direkt az árnyékos, szélvédett sarkokat szereti. Ahol más növény néhány hét után feladná, ott a szobapáfrány dúsan zöldell. Valamit valamiért: a páfrány vízkedvelő növény, így fokozottan fontos, hogy nedvesen tartsuk a földjét.

Zöldike

Találó név egy sokleveles, zöldellő növénynek, amelyet a kezdő kertészeknek előszeretettel szoktak ajánlani, hiszen nagyon könnyű bánni vele, és szinte minden körülményt jól visel, mindenhez gyorsan alkalmazkodik. Városi lakásokba és irodákba kifejezetten ajánlják levegőtisztító hatása miatt. Bár jót tesz fejlődésének a fény, soha ne tegyük közvetlenül a napra, mert megperzselődhetnek a levelei, ahogy télen a radiátortól is érdemes távol tartani. A földjének még jót is tesz, ha két öntözés között kicsit hagyjuk kiszikkadni, így semmi gond nem lesz belőle, ha néha elfelejtjük megöntözni.