Otthon

Miért bízzuk olyan nehezen az apára a gyerekeket?

Anyaként könnyű úgy érezni, hogy csak mi tudjuk pontosan, mi a jó a gyerekünknek, mindenki más rosszabbul, kevésbé pontosan etet, pelenkáz, öltöztet, fésül, vagy épp vigyáz a csemeténkre. Még a saját apja is.

Egy gyereket két szülő nevel, apa és anya között oszlanak meg a terhek – legalábbis elméletben. Ugyanakkor a kezdeti néhány hónapban már csak a szoptatás miatt is jobban kötődik hozzánk a gyerkőc, ráadásul mi vagyunk otthon vele, amíg az apuka dolgozik. Hamar kialakulhat egyfajta hierarchia, amiben az apa mindig csak az örök második marad, hiszen bénán pelenkáz, nem jól fürdet, és biztos, hogy nem az időjárásnak megfelelően öltözteti fel a kisdedet. Ha ez a felállás állandósul, akkor apa lesz a bevásárló-játszótereztető-szórakoztató egység, mi pedig – egyre nagyobb teherrel a vállunkon – ki nem adnánk a kezünkből az irányítást.

Időnként jogosnak is tűnik az oly gyakran elhangzó mondat, a „te ehhez nem értesz” vagy a „már megint mit adtál rá, nem megmondtam, hogy…”. Igen, időnként égnek áll a hajunk attól, hogy az apuka a magasba dobálja a gyereket, hogy olyan dolgokat enged meg neki, amiket mi anyaként nem, hogy képtelen összeillő ruhákat ráadni, nem tudja megfésülni és rendezetten elengedni iskolába, lazább, mosolygósabb és bátrabb, mint kéne.

Fotó: iStock.com/CokaPoka

Fotó: iStock.com/CokaPoka

Kontrollmániás anyák

Egyértelmű, hogy a férjünk máshogy fogja nevelni a gyerekünket, mint mi. Más a neme, más a hozzáállása, de ha felelős, jó szándékú, tehát nem veszélyezteti a gyereket, akkor el kéne gondolkodnunk azon, hogy miért nem bízunk rá több feladatot. Mi történik, ha a gyerek nem úgy lesz felöltöztetve, megetetve, megfésülve, ahogy azt mi szoktuk? Nagy valószínűséggel semmi. Ha kizárjuk az apát a gyereknevelésből, vagy csak korlátozott feladatokat adunk neki, amiket úgysem tud elrontani, azzal nemcsak őt fosztjuk meg attól, hogy beletanuljon az apaságba, és részt vegyen a tehercipelésben, de a gyereket is attól, hogy meglássa, az apjával milyen az élet. Nem baj, ha megtapasztalja, hogy apa máshogy csinál dolgokat. Persze ez nem jelenti azt, hogy ellentétben kellene állnunk szülőként, a gyerek meg ingázzon a kétfajta nevelési módszer között. Legyen egy családi egyezség, egy alap, amiben az apukával közösen állapodunk meg, ami teret hagy a férfias oldalnak is.

Mi van, ha nem akar benne részt venni?

Nyilván nehezebb dolgunk van anyaként, ha arra állt be a rendszer, hogy az apa dolgozik, utána fáradt, tehát kímélni kell, és maximum a családi nyaralásokon kap valamilyen szerepet. Ez a helyzet kialakulhat akkor is, ha az apa úgymond elkényelmeskedi a gyereknevelést, és nem vállal ugyanakkor részt sem a háztartásból, sem a családi ügyekből. Sokat segíthet ezen, ha őszintén beszélgetünk vele a kialakult helyzetről, esetleg családterapeuta segítségét kérjük, és kialakítunk egy új rendszert.

Fotó: iStock.com/JackF

Fotó: iStock.com/JackF

Apa mosdik, anya főz?

A régi, elavult minta, miszerint az apa hoz haza több pénzt, ezért minden más feladat az anyára hárul, mai modern életünkben, amikor már mi, nők is dolgozunk, nem igazságos. Túl nagy terhet ró ránk, amitől fáradtak, stresszesek lehetünk, ez pedig kihat az egész család hangulatára. Jobb ezt megelőzni a közös teherviseléssel, minden fronton. A gyerkőcnek is az a legjobb, ha lát maga előtt egy egészséges kapcsolati mintát, amiben szülei egymást segítve verekszik át magukat az életen, és közösen nevelik őt. Így megadjuk a gyereknek annak a lehetőségét, hogy ezt a jó mintát vigye majd tovább felnőttként a saját családjában. Sőt, az apák szerepe ennél is fontosabb: kimutatták, hogy ha az apa szeretetteljes, támogató és szerves része a család életének, az nagyban hozzájárulhat a gyerek kognitív, nyelvi és társadalmi fejlődéséhez, jobb tanulmányi eredményeihez, önbizalmának, belső erőforrásainak gazdagodásához.