Otthon

Így tanítsuk meg a gyerekeket az állatok tiszteletére

Szeressük és tiszteljük az állatokat, bánjunk úgy velük, mint ahogy egy másik élőlénnyel kell, mutassunk példát a legkisebbeknek.

Feltehetően annál jobb módszer nem létezik, mint hogy van otthon egy háziállatunk, és a gyermekeink azt látják, lehetőségeinkhez képest megfelelően gondoskodunk róla, ellátjuk, szeretjük és főleg tiszteljük. Nem nyúzzuk olyankor, amikor ő azt nem igényli, kap teret, és nem rajta vezetjük le a mindennapi stresszt.

Gondozás

Ha már egy kicsit nagyobb, feltétlenül vonjuk be az állat gondozásába, jöjjön velünk sétáltatni, állatorvoshoz, kutya- vagy cicakozmetikushoz. De az etetésben, itatásban is besegíthet, nagyobb gyerek pedig a tisztán tartásában, fésülésében, sőt az almozásban is részt vehet. Ha már elég idős hozzá, valamelyik lehet kizárólagosan az ő feladata.

Azonban nem mindenkinek van lehetősége kisállatot tartani, sokaknak erre nem alkalmas az otthona, vagy egyszerűen csak nem szeretnének négylábút, kétlábút, esetleg láb nélküli hüllőt a lakásukban tudni. Ám azoknak a szülőknek is érdemes olyan programokat szervezni, melyek során a gyermek találkozhat állatokkal, megfigyelheti őket természetes vagy mesterséges életkörülményeik között. Nyakunkon a nyár, küldhetjük a nagyobbakat állatos táborokba is, ahol képzett szakemberek segítségével ismerkedhetnek kedvenc négylábúikkal. Azoknál a csemetéknél, akik már kiskoruktól fogva rendszeresen időt töltenek állatos helyeken, kisebb arányban alakul ki asztma, allergia, az immunrendszer erősebb lesz, így ritkábbak a fertőzések is.

Fotó: iStock.com/chameleonseye

Fotó: iStock.com/chameleonseye

Háziállat mellé babát?

De mi a helyzet akkor, ha kisállat már van otthon, és jön a baba? Emese és a párja úgy döntött, vállalják őket így együtt: „Előbb volt cicánk, mint gyermekünk, ha úgy tetszik, ő volt az első nekünk, az első közös lény, akiről együtt gondoskodtunk. Persze sosem hívtuk őt ’gyereknek’, és egymást sem hívtuk apának és anyának, mielőtt tényleg apa és anya lettünk. Mondjuk azóta sem. De szerettük. És úgy döntöttünk, azért, mert gyerekünk lett, nem fogunk megszabadulni a kisállattól, hanem majd szépen összehangoljuk őket. A gyerekorvosunk nem volt elájulva az ötlettől, de áldását adta rá, azt mondta, próbáljuk meg.

Végül jól sikerült a kísérlet, nagy barátságban élnek ők ketten immár öt éve, már ha egy macska és egy másik lény között beszélhetünk egyáltalán barátságról. Jól kijönnek, a fiam pedig szereti az állatokat, és ha meglát egy macskát valahol, azt is rögtön szereti, hiszen rokona a mi cicánknak. Sőt a vadmacskákat, tigriseket, oroszlánokat is megkedvelte, és kívülről fújja a dzsungel lakóit. Sosem emelt a cicára kezet, és az sem karmolja meg, inkább csak bújnak, simogatják egymást, persze észszerű kereteken belül.”

Fotó: iStock.com/AnneMS

Fotó: iStock.com/AnneMS

„Anyuuu, szeretnék egy kiskutyát!”

Minden kiskamasz életében menetrendszerűen elérkezik az a pillanat, amikor elkezdi nyúzni a szüleit, hogy kisállatot szeretne, rendszerint egy kölyökkutyát. Minden szülő maga tudja, hol tart épp a gyereke, rá lehet-e bízni egy kisállatot, tud-e felelősséget vállalni érte, hajlandó-e a hideg novemberi ködben is levinni megsétáltatni, vagy ez addigra már a mi dolgunk lesz-e. Gondoljuk át alaposan, hisz bár rengeteg szeretetet és örömet hoz a családba, gondozása komoly feladat az egész család számára, az anyagi velejárókról nem is beszélve – és ezt beszéljük meg a gyerekekkel is.

Egy hirtelen fellángolás miatt ne szerezzük a gyereknek kutyust, csak azután, miután kitartóan vágyik rá, és valamiféleképpen már bizonyította, hogy alkalmas gazdinak. Jó felkészülés lehet, ha elmegyünk egy menhelyre, és ott ismerkedünk csak először az árva állatokkal, sőt, bizonyos helyeken „kölcsön is vehetjük őket”, azaz egy-egy órára elvihetjük megsétáltatni. Ki tudja, talán egy ilyen alkalommal kialakul a gyermekünk és egy szerencsétlen sorsú kisállat között valamiféle különös vonzalom, és ezzel egy árva lelket is megmenthetünk.