Otthon

Van 5 jó okunk, miért érdemes elkezdenünk lovagolni

Mielőtt feltalálták az autókat, az emberek szinte mindenhova vagy lóval, vagy gyalog jártak (oké, esetleg lovaskocsival...). Nem is csoda, hogy akkoriban kevesebb volt a mozgásszegény életmódból adódó betegség. A lovaglás azonban nem csupán fizikai, de mentális egészségünkre is jótékony hatással lehet.

Talán gyerekként mindannyian kipróbáltuk a lovaglást, ha más nem, egy pónilovon, ám a felnőttek számára ez gyakran már egy körülményes mozgásformának számít – pedig sokkal többet profitálhatunk belőle, mint amennyi idő- és energiaráfordítással jár. Sokakban félelem van azzal kapcsolatban, hogy egy hatalmas és erős állat hátára üljenek, ám a lovasiskolákban nem kell mitől tartanunk, hiszen szakképzett, hozzáértő oktatóktól sajátíthatjuk el ennek a csodálatos sportnak az alapjait. Ha már csak hetente, kéthetente egyszer eljutunk valahova lovagolni, akkor is élvezhetjük jótékony hatásait. De lássuk, melyek is ezek!

A ló dolga, hogy bizalmat sugározzon az ember felé. Azt gondolom, azok az emberek, akikben már eleve van egy kis bizalom, érzik a lovakkal való különleges kapcsolatunkat, mert a ló megbízik az emberben: hagyja, hogy a hátára üljön, és meglovagolja. Az a szerepe, hogy az ember haladjon vele és bízzon benne. – Terence Hill

Fotó: unsplash.com/FabianBurghardt

Fotó: unsplash.com/FabianBurghardt

Fejleszti az állóképességet

Gondolhatnánk, hogy a ló végzi a munka nagy részét, pedig ez korántsem igaz. Ugyanúgy szükség van a lovas energiáinak mozgósítására is, és még egy vezetett ügetés is remek kímélő mozgásformát jelent. Egész testünkkel folyamatosan tartani kell a helyes pózt, nem ernyedhetünk el egy pillanatra sem, mert akkor kiesünk a ritmusból – ezzel pedig felpörgetjük az anyagcserét, a vérkeringést, megdolgoztatjuk az izmokat, a tüdőt, és így az egész kondíciónk fejlődik közben.

Formálja az izomzatot

Lovaglás közben szinten minden izmunk bekapcsol, és ahogyan előbb is írtuk, egy pillanatra sem engedhetünk el – egyensúlyozni kell és tartani a ritmust, valamint a lábainkkal „kapaszkodni”. Rendszeres lovaglás mellett szép tónusossá válik az izomzat, kockásodik a has, formálódik a fenék – ez elég jó indok, nemde?

Javítja a tartást

Természetesen a hát- és gerincfeszítő izmokat is fejleszti, ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogyan tartjuk magunkat a lovon ülve. Egyenes háttal, magabiztosan kell ülnünk, és ez hosszú távon nagyon jó hatással van a tartásunkra. Sőt remek testtudatfejlesztő mozgásforma, ezért gyermekek számára is különösen ajánlott.

Fotó: unsplash.com/DanielCano

Fotó: unsplash.com/DanielCano

Fejleszti a koordinációs készséget

Mivel a ló folyamatos mozgásban van, ezért nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá és koordinálnunk kell a mozdulatainkat. Eleinte nagyon bizonytalanul érezhetjük magunkat lóháton, idővel azonban megtanulunk együtt mozogni az állattal és követni az irány-, illetve ritmusváltásokat. Természetesen az egyensúlyozás is nagyon fontos az elején, de nincs mitől tartanunk, mert a lovasiskolában lépésről lépésre tanítanak meg bennünket a lovaglás rejtelmeire.

Nagyon jó hatással van a mentális egészségünkre

Amellett, hogy fizikai odafigyelést követel meg a lovastól, így fejleszti a koncentrációs képességet, másrészt pedig az egyenletes mozgás révén lecsillapítja az idegrendszert, megnyugtat és oldja a stresszt. Nem véletlenül alkalmaznak lovasterápiát rehabilitációs foglalkozásként. Az egyensúlyozás révén pedig harmóniába hozza a két agyfélteke működését, így kreatívabbá és nyitottabbá tesz. Arról nem is beszélve, hogy mindenközben egy csodálatos állattal működünk együtt, valamint szebbnél szebb természeti környezet vesz minket körül, ami már önmagában is fantasztikus hatásokkal bír mentális egészségünkre nézve.

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai, Csodálatos lovak című adása. A stúdióban beszélget Kassai Lajos, dr. Terék Sándor, Győrffy-Villám András és meglepetés-hölgyvendégünk.

Az előző adást ezen a linken nézhetjük vissza.