Otthon

Ma van az eltűnt gyermekek világnapja

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben; ez a szám háromszázzal haladja meg az előző évit – közölte az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, 15 907 fiatalkorú és 3117 gyermekkorú eltűnését jelentették be a hatóságnál, ez a szám majdnem annyi, mint Keszthely lakossága. Hozzátették, az eltűnés miatt regisztrált hatályos körözések száma a 2018. április 10-i állapot szerint a fiatalkorúaknál 1726, a 14 év alattiaknál pedig 649. A vasárnapi programokon negyven együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú programon többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint a Hősök, a Belmondó, Rácz Gergő, az Animal Cannibals, Freddie, Varga Viktor, a Holdviola, Cserpes Laura, LL Junior és a New Level Empire. Az eseményen világító lufikat engednek a magasba, ezzel jelezve, hogy minden gyereket hazavárnak.

A kiskorúak jórésze gyermekotthonból tűnik el

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, az eltűnt gyerekek jórésze gyermekotthonból szökött meg. A szakértő szerint a családból való kiemeléssel a gyermekek másodlagos traumát élnek meg, így az első egy-két napban gyakran elszöknek a gyermekotthonokból. Fontos az elhelyezésnél, hogy a kiskorúak az új környezetben találkozzanak egy bizalmi emberrel, aki megérkezésüktől kezdve segít nekik a kialakult nehéz helyzetben – magyarázta. Hozzáfűzte: a szakemberek folyamatosan cserélődnek, ez a tartósan gyerekotthonokban élők körében is gyakran elszökéshez vezet. Incze Zsuzsa, a Csellengők alapítója elmondta: további probléma, hogy egy két hónapos tanfolyam elvégzés után szinte bárki lehet nevelőszülő, akiktől szintén rengeteg gyermek – főleg lányok – megszökik.