Otthon

Vendégszerzőnk tollából: A májusfa

A tavasz majdnem mindenki kedvenc évszaka a bimbózó virágokkal, a langyos tavaszi széllel, az illatokkal, a zümmögő méhekkel és a zöldellő határral. Az én kedvenc időszakom is ez. Nemcsak a tengernyi nyíló virág, hanem a népszokások miatt is.

Épp hogy vége lett a húsvétnak, máris elérkezett a május. A szerelem hónapja, mely rögtön az elején szép hagyományt hoz magával. Nemcsak a ballagások és a majális miatt, hanem mert elsején kezdetét veszi a szerelmi hagyomány is: a májusfa, májuskosár állítása. Ez részben az udvarló fiú dolga, de sok helyen ezzel jelzik azt is, hogy eladó lány van az otthonban. A májusfa sudár, az ágaitól megtisztított fácska. Csak fenn a lombját tartották meg, és díszítették fel színes rongyokkal, zsebkendőkkel, van, ahol színes tojásokkal is. Ma már inkább krepp-papírral szokták.

Régi hagyomány ez, bár ahol én születtem, nem találkoztam vele, hiába kutattam az emlékeim között. Ott csak a majálisokat találtam, azokra emlékeztem, és a felvonulásokra. Na meg a jegyre kapható virslire, üdítőre, a felnőtteknek pedig az üveg sörre.

Képünk illusztráció. Fotó: Unsplash/ Allison Wopata

Képünk illusztráció. Fotó: Unsplash/ Allison Wopata

Azonban az Alföldön személyesen is megismerhettem ezt a hagyományt. Egy éve éltünk itt, az iskolában dolgoztam. Akkor még minden élmény új volt. Bár falun születtem, ez a falu mégis rengeteg ismeretlen élménnyel fogadott – igazi elvarázsolt kis hely. Az iskolában is nagyon szerettem a nyüzsgést, bár a pici faluban csak az alsó tagozat maradt meg, akkor húsz gyerekkel és két tanítóval. Mellettük dolgoztunk ketten mint, úgymond, segédek. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, kolleginámmal együtt szépítgettük az iskolát, segítettük a tanítók munkáját hol ebben, hol abban.

Azon a reggelen, amikor mentem be, három gödör éktelenkedett az árokparton. Furcsállottam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Bent pedig már a szokásos zsivaj fogadott. Hozzám rohantak, megmutatta mindegyik kis kópé a napi kincsét, elmesélte az előző délután történteket. Van, akivel átvettük még a leckét, aki lemaradt, azzal gyakoroltunk is. Megérkezett a két tanító, becsöngettek, elkezdődött a tanítás. A gödörről meg is feledkeztem. Mi ketten Edinával, a kolléganőmmel megkezdtük a munkánkat, amit aznapra elterveztünk. Csend volt, csak halk moraj szűrődött ki a két tanteremből.

Egyszer csak kiabálásra, kacagásokra kaptuk fel a fejünket. Először nem foglalkoztunk vele különösebben, úgy gondoltuk, biztos valamelyik gyermek bedobott egy poént, és azon nevetnek. De csak nem maradt abba a hangoskodás. „Nézzétek, ott a Jani bácsi!” És kivettük még, hogy „a fa, a fa!”. Utána pedig kórusban kiabálták: „De szép, nézd, milyen szép!” És csak nevettek, nevettek.

Kinéztünk mi is az ablakon, mi keltette fel ennyire az érdeklődésüket, és akkor megláttuk: markos legények Jani bácsival az élen egy hatalmas fát cipelnek. De nem akármilyen fa volt az. Sudár nyírfácska, aminek csak a zöldellő lombját tartották meg, és rengeteg színes krepp-papírt lobogtatott rajta a szellő. Jani a falu népművelője, írója, a könyvtár és művelődési ház lelke még a mai napig is.

Én először nem kapcsoltam, csak Edina mosolygott lelkesen. Nem is mosolygott, hanem már gyermeki kacajokat hallatott ő is. Nem mertem kérdezgetni, mi történik, hiszen fogalmam nem volt az eseményekről. De láthatta bamba arcomat, így a fülembe súgta, hogy kaptunk májusfát. Az elsőt pedig be is állították az első gödörbe és szépen betemették. Akkor kaptam a fejemhez, hogy most már azt is tudom, a gödör miért volt ott. Néztem a fát, a szívemet melegség járta át. De arra ocsúdtam, hogy hozzák a másodikat és utána a harmadikat is.

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels/ CCO License

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels/ CCO License

A tanítók ekkorra már nem tudták lecsendesíteni a diákokat, gondolom, nem is akarták, így szünet lett elrendelve, és kiözönlöttünk együtt az utcára csodálni a fácskákat. A faállító fiúk, mintha mi sem történt volna, otthagytak minket. De mosolyogtak, ütögették egymás vállát, sikerült nekik a meglepetés. Mi pedig körbetáncoltuk, hiszen ez jár a fának. Lányok és fiúk kézen fogva, tündéri arcukon boldogsággal járták a táncot. Mi pedig velük együtt nevettünk, jóleső érzéssel.

Akkor megfogadtam, hogy ezt a szépséges hagyományt egyszer én is áthozom ide a tanyára. Két eladó leányunk van a hagyományok szerint, ebből az egyik velünk is él. Így a minap vettem krepp-papírokat, és ki is néztük a fácskát, amit majd felöltöztetünk erre az alkalomra. Kivágni nem kell, nem is szeretnénk. Az idén ültettük, még zsenge, fiatalka, mint a mi lányaink. A párom dolga, hogy felöltöztesse titokban, hogy az én lányomat is öröm érhesse, és megismertethessük ezzel a szép népi hagyománnyal.