Otthon

NAV: több mint egy hónapja elérhető a weben az szja-bevallási tervezet

Érdemes átnézni, s szükség esetén módosítani az szja-bevallási tervezetet, amely már több mint egy hónapja elérhető a webes felületen, s a papíralapú postázás is folyamatos – hívta fel a figyelmet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV arra is emlékeztetett: a jóvá nem hagyott tervezet május 22-e után automatikusan bevallássá válik.

Az adóhivatal hangsúlyozta, az őstermelőknek és az áfafizetésére kötelezetteknek mindenképpen ki kell egészíteniük a tervezetet a tevékenységükből származó adatokkal.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet – idézték fel a közleményben. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban rendelkezni kell, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást – tették hozzá.

Az adóhivatal rámutatott: ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell megjelölni. Az első részlet fizetésének határideje 2018. május 22.

Fotó: iStock.com/Halfpoint

Fotó: iStock.com/Halfpoint

A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést megtehetik a kitöltőfelületen is. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját.

Az szja egy százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, melyet postán is beküldhet a NAV-hoz. Ha a felajánló az egy százalékról rendelkező nyilatkozatot az adóhivatal ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg. Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat (Nemzeti Tehetség Program). Az adóhivatal honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

Az egyházi 1 százalékról szóló idei nyilatkozatokat a NAV a következő években is figyelembe veszi, egész addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja, vagy nem jelöl meg másik egyházat kedvezményezettként. A civil kedvezményezetteknek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.