Otthon

Jattolni vagy nem jattolni, avagy lehet-e elvárás a borravaló?

Adjunk vagy ne adjunk, illetve mikor, mennyi borravalót hagyjunk a felszolgálónak, pult mögött, kávézóban, cukrászdában dolgozóknak a nyugtán szereplő összegen felül? Örök kérdés, ahogyan az is, vajon megtehetjük-e, hogy egyáltalán nem adunk jattot. A kiszolgálást értékeljük vele, vagy már elvárás, és ezért kötelezően hagyunk borravalót? Vagyis jattolni vagy nem jattolni – ezt itt a kérdés, avagy lehet-e elvárás a borravaló?

Mindenkinek más véleménye, illetve szokása van a borravalóval kapcsolatban: van, aki tisztességesen kiszámolja a 10, 15 vagy 20 százalékot, és minden esetben odaadja a felszolgálónak, mert ezt „így szokás” vagy „így illik”. Elvárás. Ha egyáltalán lehet elvárás, hogy a fizetése felett kapjon valaki még pluszpénzt azért, amiért elvégezte a munkáját. „Sokan gondolják úgy, hogy ha valóban kitett magáért a felszolgáló, akkor szívesen adnak neki valamennyi pluszt, felfelé kerekítik az ebédért, vacsoráért ott hagyott összeget, mert az illető a személyiségével és profizmusával hozzájárult ahhoz, hogy a vendég jól érezze magát az adott helyen. De mi van, ha nincs meg ez a plusz? Ha csak egyszerűen megkapjuk az ételünket, italunkat, és ennyi? Akkor is jár a jatt?” – mélázott el a kérdésen Bori, amikor felvetettük a témát. A 35 éves irodai alkalmazott egyetemistaként dolgozott a pult mögött, azt mondta, sokszor megértette, hogy valaki miért nem adott a felszolgálófiúknak jattot. „Sokszor semmi extrát nem csináltak, felvették a rendelést és kivitték a kajákat, aztán meg néztek, hogy csak kétszáz forint a jatt, és fel voltak háborodva. Én a pult mögül csodálkoztam, hogy mit vártak, amikor nem tettek érte semmit.”

Fotó: iStock.com/MinervaStudio

Fotó: iStock.com/MinervaStudio

Vannak ugyanis olyan vendégek, akik szerint azért, mert valaki elvégzi a munkáját, még nem érdemel plusz egy ezrest – a tanároknak sem adnak a diákok egy jó, hasznos vagy szórakoztató óra után pénzt, majd egy csokor virággal és egy doboz bonbonnal megköszönik az egész éves tevékenységét az év végén. De akkor miért jár a pultosnak vagy a felszolgálónak?

„Én nem adok mindig, nálam a jatt a felszolgálás minőségétől függ – szögezte le Anna, akinek van is rá bőven példája, hogy miért. – Egy alkalommal beültünk a barátnőimmel az egyik kávézó teraszára kávézni, beszélgetni. Nem volt tele a hely, a felszolgáló azonban mégis úgy tett, mintha nem vett volna észre bennünket, illetve nem lennénk olyan fontosak, mint az utánunk beülő vendégek. Későn vette fel a rendelést, későn hozta a kávékat, üdítőket – ekkor már direkt figyeltem a sorrendet, hogy melyik asztalt helyezi elénk. Úgy láttam, azokat preferálja, ahol nagyobb fogyasztás, így nagyobb borravaló várható – emlékezett vissza a most 36 éves Anna. – Megkértem a barátnőimet, hadd fizessek én. Még mindig látom magam előtt, ahogyan félig meggörnyedve fülelt a srác, amikor kimondta a végösszeget, mert szerette volna pontosan hallani, mennyiből kérek vissza. Én azonban nem mondtam semmit, egy fillér jattot sem hagytam” – mesélte.

Fotó: iStock.com/Nordroden

Fotó: iStock.com/Nordroden

És a másik oldal…

Aki valaha dolgozott már a másik oldalon, jól tudja, hogy mennyiféle vendég létezik. „Vannak például, akiket öröm kiszolgálni, annyira együttműködőek és kedvesek, mások meg azt hiszik, ők a királyi család tagjai, és mivel étteremben vannak, bármit megtehetnek, megengedhetnek maguknak, mert mi azért vagyunk ott, az nekik jár, szinte cseldédként beszélnek velünk” – magyarázta Gábor. A 32 éves fiatalember itthon kezdett „vendéglátózni”, majd Angliában folytatta a pályafutását, most Londonban dolgozik egy étterem menedzsereként. „A felszolgáló is ember, nekünk is lehet rossz napunk, mi is lehetünk fáradtak. Ez persze nem mentség arra, hogy valaki bunkó legyen, vagy ne végezze jól a munkáját, sőt – a magánéletet itt is otthon kell hagyni, mint más munkahelyeken és az a cél, hogy minden vendég egyformán profi kiszolgálásban részesüljön, és ha mindent megkap, jól érzi magát, talán még elvárás is lehet a borravaló” – mondta a lassan 10 éve a vendéglátásban dolgozó Gábor, hozzátéve, ő is tisztában volt alkalomadtán azzal, hogy jogos volt, ha csak 5 fontot kapott borravalónak, vagy még annyit sem. Viszont azzal is tisztában volt, hogy megérdemelte az olykor 25-30 fontos jattot is.

Fotó: Kerepeczki Anna

Fotó: Kerepeczki Anna

Egy családi anekdota szerint még olvasni sem tudtam, de papírlapokkal a kezemben már azt játszottam, hogy tévébemondó vagyok. Végül az nem lettem, de dolgoztam rádióban és tévében is, míg végül rátaláltam az újságírásra. Szeretek írni. Képes vagyok egy szóba, kifejezésbe vagy mondatba annyira beleszeretni, hogy percekig olvasom, ízlelgetem. Ha könyvben találtam, kénytelen vagyok hangosan felolvasni, hogy halljam is azt a szót vagy mondatot. Igen, a zsúfolt villamoson is. Aztán pedig reménykedem, hogy egyszer majd lehetőségem lesz használni is azt a számomra különleges szót, vagy szókapcsolatot.