Otthon

Önmagunk védelmében: tőlünk függ, hol húzzuk meg a határt

Mindenkinek máshol húzódik az a határvonal, ami mögé már nem, vagy csak nagyon nehezen enged belépni embereket. A saját privát szféránk védelme ez, legyen szó akár szavakról, akár tettekről. Önmagunk védelmében csakis tőlünk függ, hogy hol húzzuk meg ezt a bizonyos határt, vagyis hogy megengedjük bárkinek is, hogy olyanokat mondjon vagy olyasmit tegyen, ami nekünk már zavaró, bosszantó, esetleg félelmetes.

„Amennyire emlékszem, már gyerekkoromban sem voltam az a puszizkodós, ölelgetős tipus. Ez nem azt jelenti, hogy nem adtam puszit a szüleimnek, vagy nem öleltem meg a tesómat, ha úgy alakult. De tőlem távolabb álló emberek esetében már nem éreztem olyan egyértelműnek ezt a puszis témát, a nagynénémnek, unokatestvéreimnek is csak azért adtam, mert kellett, különben engem nem zavart volna, ha mellőzzük, sőt” – emlékezett vissza a gyerekkorára Eszter, aki így folytatta: „Ez a távolságtartás az emberekkel a mai napig megmaradt. Olyannyira, hogy azt is nehezen viselem, ha valaki a villamoson, buszon véletlenül hozzám ér, de azt sem szeretem, ha a munkatársaim vagy az ismerőseim megérintenek” – magyarázta hozzátéve, hogy ilyenkor reflexből elhúzódik, elhúzza a kezét, a vállát – és már nem egyszer előfordult, hogy a másik megsértődött ezen. És ha valaki túl közel lép hozzá, ahogy Eszter mondta: belépnek az igencsak nagy intim szférájába, akaratlanul is hátrébb lép egyet-kettőt, ezzel mutatva a másiknak, hogy számára nagyobb személyes tér szükséges.

Fotó: iStock.com/kasto80

Fotó: iStock.com/kasto80

Verbális támadások kereszttüzében

Nemcsak az érintés lehet bosszantó egyeseknek, de a verbális támadások is felzaklathatnak egyeseket. Itt nem arról van szó, hogy valaki ránk kiabál, vagy nekünk támad és hangosan, vehemesen beszél, kiabál, hanem már az is rosszuleshet, kizökkenthet egyeseket, amikor az utcán leszólítják őket. „Furcsán hangozhat, de egyszerűen felbosszant, amikor az utcán ilyen-olyan indokkal meg akar valaki állítani. Legyen szó akár egy közvéleménykutatóról, egy kéregetőről vagy csak valakiről, aki megkérdezi, hogy mennyi az idő, egyszerűen kizökkentenek a saját gondolataimból, megzavarják a nyugalmamat. Sokszor tapasztaltam, hogy ilyenkor gyorsabban ver a szívem, nem tudok koncentrálni, és olyan is előfordult már, hogy fogalmam sem volt, mire gondoltam előtte. Megpróbálom kerülni ezeket a helyzeteket, de a másik oldal szinte egyáltalán nem fogékony a jelekre, sőt, olykor azt érzem, hogy épp a gyengeségem láttán lesznek bátrabbak” – kalandozott a gondolatai között Gábor. A 38 éves férfi azt is elárulta, hogy a legtöbb esetben éppen a felsoroltak miatt udvariatlan az őt leszólítókkal, mert első reakcióként csak így tud védekezni az őt érő verbális támadásokkal szemben.

Fotó: iStock.com/ jon11

Fotó: iStock.com/ jon11

„Utánam jött az aluljáróban”

Támadás és támadás között is van különbség – vannak ugyanis olyan nők és férfiak, akiket szó szerint megtámadtak az utcán. „Még nem volt olyan késő este, olyan fél tíz körül lehetett. Moziból mentem hazafelé, amikor a metróaluljáróban utánam jött egy férfi. Indokulatlanul közel követett. Magamhoz szorítottam a táskámat, és fél szemmel próbáltam követni, hogy hol van – folyamatosan változott, hogy melyik oldalamon volt. A szívem a torkomban dobogott. Majd utolért és megkérdezte, hogy elkísérhet-e, meg valami olyasmit magyarázott, hogy késő van, én meg egyedül… Nem tudom, mert csak arra gondoltam, hogy minél hamarabb kijussak az aluljáróból, oda, ahol biztonságban érzem magam” – emlékezett vissza a három évvel ezelőtti történetre Éva, akivel szerencsére nem történt ezután semmi, anélkül hazaért, hogy bárki ennél jobban bántalmazta volna. Azt mondta, azóta mindig tart magánál egy gázspray-t a táskájában.

A témával Hol a határ? címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 órakor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Kiss Orsi „Kisó”, Barta Éva és Horányi Juli, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.