Otthon

Műanyagböjt: 40 nap műanyag nélkül – 20 tipp, ami segít

Hamvazószerda a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja. A vallásos gyakorlat szerint ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll a középpontban. A böjt ma már az élet számtalan, vallással kevésbé összefüggő területén is megjelenik – akár kiegészítve a vallásos gyakorlatot, akár teljesen függetlenül a keresztény szellemiségtől. A következő böjt lényege nagyon is fontos az életünkre nézve: a hamvazószerdától induló 40 nap szólhat arról is, hogy valamit teszünk a Földért, amely otthont ad nekünk. Például 40 napig lemondunk a műanyagról.

A műanyagszennyezés jelenleg olyan mértéket ölt a világban, amelyről nemcsak beszélnünk kell, hanem cselekednünk is. Nincs értelme várni a másikra, a szomszédunkra mutogatni, hogy ő sem csinálja, vagy felmenteni magunkat, hogy egy emberként úgysem tudunk mit tenni. Bizony tudunk! Ráadásul nem is keveset. Ha belegondolunk abba, hogy a kedvenc úti céljainkat, a legszebb óceán- és tengerpartokat, a legelképesztőbb élőlényeket fenyegeti az a veszély, amit mi teremtettünk, akkor nem lesz több kérdésünk.

Forrás: Unsplash / Sylwia Bartyzel

Forrás: Unsplash / Sylwia Bartyzel

Hogyan lehet műanyagmentes életet élni?

Sokan ott torpannak meg, hogyan is kezdjenek bele, hogyan változtassák meg teljesen az életmódjukat. Van egy jó hírünk: lassan, de biztosan. Nem hirtelen és nem mindent, hanem lépésenként. Lemondani semmiről nem kell, inkább csak átalakítani és újratanulni a szokásainkat. Nem mondjuk, hogy minden esetben könnyű lesz. Azt sem, hogy bosszúságmentes.

A következő 20 tipp segít abban, hogy az első lépéseket megtegyük. Ha ezek közül néhányat nemcsak a böjtidőszakban, hanem utána is megtartunk, máris rengeteget tettünk a bolygónkért.

1. Ásványvíz helyett csapvíz / szűrt víz

Az ásványvizet PET-palackokban forgalmazzák, amelyek bár sok esetben újrahasznosíthatók, mégis műanyagot termelnek. „A budapesti csapvíz – és néhány kivételes esettől eltekintve ez országosan igaz – tökéletes minőségű. Európai összehasonlításban is kenterbe veri a mezőnyt” – írtuk ebben a korábbi cikkünkben.

2. Ásványvíz helyett szóda

Csapvizet az éttermekben is kérhetünk, de ha ragaszkodunk a buborékokhoz, rendeljünk az ételünk mellé szódát.

3. Vigyük magunkkal a vizünket

Ha áttértünk a csapvízre, akkor érdemes magunkkal is vinni, ha a munkahelyre megyünk, vagy mozogni. Ameddig csak lehet, használjuk az utolsó ásványvizes palackunkat, majd váltsunk üvegkulacsra.

https://www.instagram.com/p/BYfc_2KhxAoEt5MZv21sq3o1ywby3P0HR2-IF80/

4. Tusfürdő helyett fürödjünk szappannal

Ráadásul ha hazai kézműves szappant vásárolunk, akkor a helyi munkaerőt is támogatjuk, és biztosan nem lesz benne mikroműanyag, amelyet a bőrradírozó hatásai miatt tesznek a tusfürdőkbe.

https://www.instagram.com/p/BAAahS2jTOm/

5. Vagy készítsünk szappant

A szappankészítéshez természetesen szükségünk van némi szakértelemre, amelyet például tanfolyamon sajátíthatunk el. Így viszont 100%-osan olyan alapanyagokból készül a fürdőszerünk, amelyekről tudjuk, honnan érkeztek, és jót tesz a bőrünknek is.

6. Kerüljük a mikroműanyagot tartalmazó kozmetikai szereket

Mikroműanyag kerülhet a tusfürdőn kívül a fogkrémünkbe vagy az arctisztítónkba is, azonban ezek a parányi apóságok veszélyeztetik a Föld állatait, és közvetetten bennünket, embereket is. Érdemes minden olyan kozmetikai szert lecserélni, amely mikroműanyagot tartalmaz.

7. Készítsük magunk a kozmetikai szereinket

Így ugyanis számtalan műanyag csomagolást spórolhatunk meg, ráadásul feleannyi kozmetikai szerre van szükségünk valójában, mint amennyivel a cégek szeretnék, hogy rendelkezzünk. Higgyük el, lehet nélkülük élni – ebben a cikkben írtunk is róla.

8. Bevásárláskor ne kérjünk szatyrot

Vigyünk magunkkal mindig textilzsákot.

https://www.instagram.com/p/Be8Yw90BBpf/

9. Bevásárláskor legyen nálunk kis méretű textilzacskó is

Ezeket akkor használjuk, ha zöldséget, gyümölcsöt, péksüteményt veszünk. Akár magunk is megvarrhatjuk ezeket. Érdemes arra is gondolni, hogy a pénztárnál szeretnének belelátni a zsákba, ezért készíthetjük használt függönyből is a zsákunkat. Legyünk mindig résen, mert a piacokon és zöldségeseknél sokszor kérdés nélkül tépik le a nejlonzacskót, és csomagolják bele a megvásárolt termékeket.

https://www.instagram.com/p/BcP2kxQhfyh/

https://www.instagram.com/p/Bd5M23Fnbpc/

10. Keressük a csomagolásmentes boltokat

Valódi, csomagolásmentes bolt nem sok létezik az országban, de egyre több olyan helyet találhatunk, ahol bizonyos termékeket: száraztésztát, olajos magvakat, aszalványokat megvásárolhatunk csomagolásmentesen is. Ilyenkor érdemes textilzsákocskákkal, műanyag dobozokkal vagy befőttesüvegekkel készülni a bevásárlásra.

https://www.instagram.com/p/BdQXcIEBFKB/

11. Elvivős kávé helyett termosz

Ma már a legtöbb olyan helyen, ahol műanyag fedeles papírpohárban kávét adnak, kifejezetten rugalmasan állnak a termoszhoz is. A kávénkat kérhetjük akár abba is, így biztosan nem kerül felesleges műanyaghulladék a kukába.

12. Szívószál? Köszönöm, nem kérek!

2017 augusztusában a Felelős Gasztrohős arra hívta fel a figyelmet, mennyi kárt okozunk a bolygónak a szívószálakkal, amelyeket mindössze 2–8 percig használunk. Ha tehetjük, ne kérjünk szívószálat, vagy legyen nálunk saját, fém szívószál.

13. Előrecsomagolt áru helyett csemegepult

Az előrecsomagolt, szeletelt sajtok, felvágottak helyett kérjük az élelmiszereket a csemegepultból. A legtöbb helyen az üzlet saját maga dönt arról, vállalja-e a felelősséget, hogy a vevő által vitt szállítóedénybe adja ki az árut, de a papírba csomagolt termékekkel még mindig jobban járunk, mint az egyszer használatos műanyaggal.

https://www.instagram.com/p/BZD0Wm6A3Tf/

14. Munkahelyi ebéd: helyben enni, magunk főzni

Sokszor előfordul, hogy az ebédünket megvesszük a kifőzdében, majd a munkahelyünkön esszük meg. Fél óra miatt feleslegesen vásárolunk műanyag dobozt. Ne tegyük! Együk meg az ebédet a kifőzdében, vagy vigyünk magunkkal saját ételszállító dobozt, amely nem egyszer használatos műanyagból készült.

15. Szendvicscsomagolás: folpack helyett textilszalvéta

Váltsunk vissza textilszalvétára! A folpack és alufólia helyett csomagoljunk ebbe, majd az egészet tegyük be egy szállítódobozba, így biztosan nem sérül meg a szendvicsünk, és nem esik kár a többi holminkban.

16. Váltsunk újrahasznosítható női higiéniás eszközökre

Ma már léteznek orvosi szilikonból készült menstruációs kelyhek és mosható intimbetétek, amelyekkel kiválthatjuk a sok-sok műanyagot tartalmazó eszközeinket. A betéteket egyébként mi magunk is elkészíthetjük.

17. Textilpelenka és textil zsebkendő

Számos egyéb higiéniás terméket leválthatunk mosható verzióra, így biztosan nem kerül műanyag a háztartásunkba a csomagolással. A mosható pelenka és a textil zsebkendő visszalépésnek tűnhetnek a múltba, de a jövőt az határozza meg, mennyire tudjuk megóvni a Földet.

https://www.instagram.com/p/BG1O5ZOOuGu/

18. Kenyértároló: műanyag zacskó helyett fémdoboz

Péksütemények, kenyér tárolására érdemes beszerezni kenyértároló edényt. Ez készülhet fából vagy fémből is.

19. Műanyag fogkefe helyett fa

Érdemes kipróbálni a felelős erdőgazdálkodásból származó fából készült fogkefét, amelynek még a sörtéje sem műanyag. Ezzel ugyanúgy lehet fogat mosni, mint a műanyagból készült társaival, ugyanakkor használat után a kommunális kuka helyett a komposztra kerülhet.

https://www.instagram.com/p/BcXu25NlFqe/

20. Ne dobjuk ki csak azért, mert műanyag

Az egész átállásnak a lényege a folyamatosság. A műanyag eszközeinket használjuk addig, ameddig csak tudjuk, és amikor elkoptak, eltörtek, elhasználódtak, onnantól cseréljük őket olyanra, amelyik nem tartalmaz műanyagot.