Otthon

Jönni, látni, ittragadni – külföldi fiatalok, akik hazánkat választották új otthonukként

Magyarország egyre népszerűbb úti cél a turisták körében, ami nem is csoda – gyönyörű Duna-partunkkal, balatoni régiónkkal, isteni magyaros ételeinkkel és híres vendégszeretetünkkel könnyen el tudjuk csavarni a külföldiek fejét. Vannak azonban olyanok is, akik kis hazánkat választották új otthonukként – íme 3 történet, amelyben 3 fiatalt sodort hozzánk asorsuk, és beleszeretve országunkba végül itt is maradtak.

Szárnyaló karrier szerelemmel fűszerezve

Maria Moszkvából érkezett Budapestre egy gazdasági egyetem angol nyelvű mesterképzésére. Hogy fenn tudja tartani magát, a tanulás mellett egy multinacionális pénzügyi cégnél vállalt munkát. Ennek már 9 éve. „Nem úgy indultam neki, hogy itt maradok” – meséli kissé megkopott orosz akcentusával. „De mire elvégeztem a mesterképzést, már előléptettek a cégnél, és szerettem a munkám. Jól alakultak a dolgok, ezt nem akartam itthagyni. Sok barátom lett, 4 éve pedig a páromat is megtaláltam, aki ma már a férjem… Igazából nemigen volt időm a honvágyra, mert nagyon pörögtek az események. Évente kétszer igyekszem hazalátogatni, és a családom is többször járt már itt. Szeretem Magyarországot, mert közvetlenek és befogadóak az emberek, finomak az alapanyagok, amikből jókat lehet főzni, és a Balatont is imádom. A nyelvet nagyon nehezen tanultam meg… A kollégáimmal is sokáig csak angolul beszéltünk, de aztán megkértem őket, hogy néha váltsunk át magyarra, mert egyszer muszáj megtanulnom… Nyelvtanárhoz is jártam. Ma már a beszéd szerencsére jól megy, az írásomért viszont nem vállalok felelősséget” – mondja nevetve Maria. Úgy tűnik, neki tényleg mesébe illően alakultak a dolgok, a cégnél azóta már menedzser pozícióban van, a férjével pedig babát terveznek. „Ha gyerekünk születik, szeretnénk majd kiköltözni Budapesten kívülre. Nagyon szeretem a várost, de a környező településeken olyan gyönyörű tájak vannak, hogy jobban szeretném, ha ott nőne fel a gyerekem.

Fotó: iStock.com/bowie15

Fotó: iStock.com/bowie15

Van, aki a családalapítás miatt költözött ide

Az ír származású Phil 1 éve él Budapesten, ahová magyar feleségével érkezett. Adrival még Írországban ismerkedtek meg 5 éve, amikor a lány ott dolgozott. 2 év után összeházasodtak, majd úgy döntöttek, Magyarországon folytatják a közös életüket. „Családot szeretnénk alapítani, és úgy éreztük, a körülmények ehhez sokkal jobbak Magyarországon, mint Írországban” – meséli Phil angolul. „Itt olcsóbb a megélhetés, nem olyan stresszes az élet, mint Dublinban. Ráadásul nagyon jó a földrajzi elhelyezkedése, könnyen elérhetők innen az európai országok, és mi nagyon szeretünk utazni. Én jelenleg angoltanárként dolgozom itt, közben pedig igyekszem magyarul is tanulni. Nagyon bonyolult nyelv! De úgy gondolom, fontos megtanulni a helyi nyelvet, ha itt szeretnék élni több évig. A magyar embereket nagyon szeretem, sok barátunk van, akik segítőkészek és jó a humorérzékük. Szeretem azt is, hogy nyáron akkora élet van a városban. Élvezem a kultúra felfedezését is, habár azt még meg kell szoknom, hogy itt nincs szigorítva az alkoholfogyasztás. Írországban a puboknak meghatározott nyitvatartási idejük van, és az is korlátozva van, hol lehet italt venni éjszaka. Valószínűleg ezért szeretnek annyira idejönni legénybúcsúzni a britek…

Fotó: iStock.com/jacoblunde

Fotó: iStock.com/jacoblunde

Határozott idejű munkából életre szóló elkötelezettség

Mónica Spanyolországból jött hazánkba egy kétéves környezetvédelmi projekten dolgozni, ám két év hosszú idő – közben egy magyar munkatársa személyében megtalálta élete párját is. „Amikor idekerültem 7 éve a környezetvédelmi központba, Attila rengeteget segített a beilleszkedésben” – meséli angolul az emlékeit. „Először csak barátok voltunk, megmutatta a várost, segített az ügyintézésben, és hihetetlenül kedves volt velem. Néhány hónap után elkezdtünk hivatalosan is randizni, de végig ott volt a levegőben, hogy egyszer lejár a projektem. Mielőtt azonban így történt volna, újabb és újabb feladatokat kaptam, aminek az lett a vége, hogy itt maradtam… 3 év után Attila megkérte a kezem, ma pedig már van egy 2 éves kislányunk. Nem könnyű, mert az angol a közös nyelvünk, miközben Attila tanítja magyarul is a lányunkat, én pedig azt szeretném, ha később spanyolul is beszélne. Én a magyarból sok mindent megértek már, de a beszéd még nem igazán megy. Szentendrén lakunk, aminek nagyon örülük, mert a Duna-part csodálatos. Ma már nem is tudom máshol elképzelni az életem.

A témával bővebben foglalkozik a Ridikül mai adása, amelynek címe: Itthon otthon vagyok. A stúdióban beszélget Abbe Lewis, Guessous Majda Mária, Maria B. Raunio és meglepetés-férfivendégünk.

A pénteki adást ezen a linken nézhetjük vissza.