Otthon

Félmillió éves kőeszközöket tártak fel a régészek

Félmillió évvel ezelőtt készített kőeszközöket találtak Izrael Dzsaldzsulia nevű településének bővítésekor.

A régészek több száz kovakőből készült tárgyat találtak egy mintegy tízezer négyzetméteres területen, amely csodálatosan megőrződött – jelentette a Háárec című újság honlapja az MTI tájékoztatása szerint. A helyszínről hatalmas mennyiségű lelet került napvilágra – jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). Az írásbeliség előtti, prehisztorikus korszakhoz, az Acheulean-kultúrához tartozó maradványok feltárását közösen végezte a tel-avivi egyetem és az IAA.

Főként kovakövet használtak

A Homo sapiens megjelenése előtti Acheulean-kultúrában többféle előember is élt. Ennek a mintegy egymillió évig tartó korszaknak a legfontosabb jellemzője a kőeszközök, főként kovakőből készített vadászeszközök használata.

Képünk illusztráció. istock.com/nexusimage

Képeink illusztrációk! istock.com/nexusimage

Az emberiség eddigi történelme során a leghosszabb ideig az efféle marokra fogható, pattintott kőeszközöket használta, amelyeknek a nagyobb állatok feldarabolásában jutott a legfontosabb szerep. Dzsaldzsuliánál a régészek szerint a modern ember egyik elődje, a Homo erectus élhetett.

Földrajzi emlékezetre utalhatnak a leletek

Az ásatásokat vezető két szakember, Majan Semer és Ran Barkai szerint több százezer éven keresztül rendre visszatértek erre a területre különböző vadászcsoportok. A kutatók szerint a kőeszközök sokféle módszerrel készültek, alkotóik kiválóan értettek a kovakő megmunkálásához, és bepillantást tesznek lehetővé a félmillió éve élt ősemberek életmódjába és viselkedésébe.

A régészek szerint a terepen talált leletek arra utalnak, hogy az ott élő előembernek lehetett földrajzi emlékezete, és meglehet, hogy bizonyos évszakonként visszatért. Ezen a vidéken, mintegy öt kilométer távolságban, még két helyen találták meg az ősemberek nyomait: Kibuc Éjálban és a Keszem-barlangban.