Otthon

Fölszállott a páva – A Tatrospart Néptánccsoport lett a közönségdíjas

A Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna Televízió élőben közvetített.

A táncegyüttesek kategóriájában a Kalotaszeg Legénytársulat, szóló és párostánc kategóriában Fodor Mátyás, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Pósfa Zenekar, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig a Pendely Énekegyüttes vehette át a kettő-kettő millió forintos nyereményt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy-egy millió forintos különdíjait Balog Zoltán miniszter adta át a Nógrád Táncegyüttesnek és Eötvös Remusnak.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egymillió forintos különdíját az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes kapta. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíját a Nyírség Táncegyüttes, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság különdíját Veres Mihaela vehette át. Szintén egymillió forintos különdíjat adományozott Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes Borbáth Szilveszternek.

Budapest, 2017. december 29. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes Feketelaki táncok című produkciója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva döntőjében a közmédia óbudai stúdiójában 2017. december 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, néptáncegyüttesek kategóriákban álltak a zsűri elé hétről hétre a 16–35 éves fiatalok.

A versenyzők produkcióit a Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus alkotta zsűri értékelte hétről hétre.

Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tisztelgett. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárta, akik erre az alkalomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.

A műsort Novák Péter és Morvai Noémi vezették.