Konyha

Pörkölt hús nélkül

Bármiből lehet pörköltet készíteni, amely nagyon finom és sokoldalúan felhasználható. Vegetáriánusok előnyben, mert rengeteg féle zöldség alkalmas pörköltnek. De vannak meglepő alapanyagok is.

A pörköltet általában húsból készítjük, legyen az marha, birka, sertés, pulyka vagy csirke. Sok összekockázott hagymát üvegesre párolunk egy kevés zsiradékon, rádobjuk a húst, együtt sütjük, amíg kifehéredik. Ezután rádobjuk a pirospaprikát, átforgatjuk, majd felöntjük vízzel. Sózzuk, ízesítjük. Ha még több ízt szeretnénk bele csempészni, akkor lecsós alapon készítjük, vagyis a hagymára ráteszünk paprika és paradicsom kockákat. Majd erre kerül a hús és a többi már ugyan az. A marhához, szarvashoz, vaddisznóhoz érdemes egy kis vörösbort is tenni, mert igencsak “jól áll” neki.

Zöldségekből is készülhet finomörkölt. Fotó: shutterstock/Oxana Denezhkina

Zöldségekből is készülhet finomörkölt. Fotó: shutterstock/Oxana Denezhkina

Ugyanezen technikával zöldségekből is készülhet pörkölt. A gombapörköltet és a paprikás krumplit már jól ismerjük, ezek is így jönnek létre. De ugyanígy főzünk pörköltet felaprított zöldbabból, cukkiniből, répából, borsóból, babból, padlizsánból, karfiolból, brokkoliból, édesburgonyából, karalábéból, csicseriborsóból és patisszonból. Mindezek körettel, például rizzsel, sült burgonyával, krumplipürével vagy tésztával remek egytálételek. Ugyanakkor főzelék feltétjeként is használhatjuk. Ám itt még nem ér véget a felhasználhatóságuk. Lehet belőlük zöldségpástétom alapja, ha összeturmixoljuk más zöldségekkel és vajjal. Lehet belőle rakott zöldségek tölteléke is. Használhatjuk vega hortobágyi palacsinta töltelékeként is, sőt, vega erdélyi káposzta is lehet belőle. Bár ez utóbbira megfelel a szejtán (búzahús) vagy a tofu (szójabab túró) pörkölt is.

Pörkölt készülhet még virsliből, szafaládéból és meglepő módon még főtt tojásból is. Ez utóbbit csak bele kell szórni az elkészített pörkölt alapba és már kész is.