Konyha

Mihez kezdjünk az odaégett edényekkel, gáztűzhellyel a konyhában?

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy túl nagy lángon főztünk vagy sütöttünk valamit, esetleg a gázon felejtettük, és mire kiértünk, már odakozmált minden. A füst és a kellemetlen szag mellett az edényt is joggal féltjük: vajon hogy fogjuk belőle kitakarítani az odaégett étel maradványait? Hát így!

Az első dolgunk természetesen a gáztűzhely lekapcsolása legyen. Csak óvatosan nyúljunk az edényhez, mert nagyon átforrósodhat. Ha elzártuk a gázt, nézzük meg, meg tudjuk-e menteni az ételnek legalább egy részét: ezt óvatosan öntsük vagy merjük át egy másik edénybe. Ami pedig ott marad, nos, azt valahogy fel kell lazítanunk. Öntsünk rá jó adagnyi sót, töltsük fel vízzel, és óvatosan kezdjük melegíteni. A sós forró víz feloldja az odaégett részt, így ha állni hagyjuk utána egy órát, már biztosan könnyebb dolgunk lesz a szivaccsal. Ugyanezt a praktikát szódabikarbónás vízzel vagy egy jó bögrényi ecettel és vízzel is megpróbálhatjuk. Ha a fekete lerakódás így sem lazul, fakanállal próbáljuk eltávolítani az edény aljától. Nem érdemes késsel vagy villával nekiesni, mert ha megkarcoljuk az edényt, a sérült részen újra és újra oda fog égni az étel. A beáztatott edény tartalmát ne zuttyantsuk a mosogatóba, mert az ételdarabok dugulást okozhatnak. Vagy öntsük le róla a folyadékot, és a maradékot dobjuk a szemetesbe, vagy a vécébe öntsük az egészet.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Nagyágyúk és házi szerek

Ha végképp kétségbeestünk, akkor megpróbálhatjuk hideg zsíroldóba, hipóba vagy sósavas vízbe áztatni az edényt, és várni, hátha ezek az erős szerek feloldják az ételmaradékot. Arra azonban ügyeljünk, hogy csak egyféle vegyszert vessünk be, ne keverjük soha őket, mert akár halálos gázok is képződhetnek. A szelídebb megoldások – só, ecet, szódabikarbóna – mellett próbáljunk ki inkább még néhány házi szert: a fekete tea segíthet, ha egy kanál sóval összekeverve az odaégett lábasba öntjük, és egy éjszakát állni hagyjuk. Fehér belsejű edényeknél ez nem jó ötlet, mert a fekete tea elszínezheti az edényt, ekkor inkább próbáljuk ki a nyers krumplit: vágjunk egy nagyobb darabot félbe, szórjuk meg szódabikarbónával, és ezzel súroljuk át az odaégett edényt.

Mi lesz a gáztűzhellyel?

Ha az otthagyott étel nemcsak odaégett, de előtte ki is futott, akkor bizony a gáztűzhelyünket is fekete réteg boríthatja. Míg a nem teflon- vagy kerámiabevonatos edényeket nyugodtan átdörzsölhetjük a fémdörzsivel, a tűzhelynél ez nem tanácsos: csúnya, maradandó nyomokat hagyhat maga után. Az áztatásos módszer itt is segít: az edényeknél használt sós, ecetes vagy szódabikarbónás módszert a tűzhelynél is bevethetjük: kevesebb vízzel keverjük ki a házi szereket, melegítsük fel, és ezt öntsük az odaégett foltra. Pár óra múlva már sima mosogatószivaccsal is el tudjuk távolítani a lerakódásokat. Ha ezek nem segítenek, húzzunk gumikesztyűt, és vessük be a hideg zsíroldót. A befújt részt már fél óra után könnyen le tudjuk törölni, és a makacs zsírfoltok is távoznak. Ha a rácson is sok a zsíros folt és a szennyeződés, feketeség, akkor vegyük le az egészet, tegyük egy méretes szemeteszsákba, majd ott fújjuk be a zsíroldóval. Kössük be a zsákot, és pár órányit hagyjuk dolgozni a vegyszert. Utána – szintén gumikesztyűben – egy dörzsivel és egy tál meleg vízzel könnyen leszedhetjük a piszkot. Arra ügyeljünk, hogy a zsíroldót ne keverjük más vegyszerekkel, és csak akkor használjuk, ha tudunk közben szellőztetni.

Fotó: iStock.com/Alen-D

Fotó: iStock.com/Alen-D

Így mentsük meg az ételt

Ha csak az alja kapott oda, akkor sok esetben a maradék még megmenthető. Miután lekapcsoltuk a gázt, anélkül hogy felkevernénk az ételt, a tetejét szedjük le, és merjük át egy másik edénybe. Ha még nyers, óvatosan tovább főzhetjük-süthetjük, immár a tovább égés veszélye nélkül. Ha nem égett oda az ennivaló, de a szagán érezni még mindig, mi történt, akkor tegyünk két szelet pirított kenyeret a lábas fölé, és takarjuk le konyharuhával: a szeletek magukba szívják a szag nagy részét. Sokaknak a száraz kenyérhéj vagy a nyers vöröshagyma hozzáadása segít a szagok ellen.