Konyha

4 szokatlan dolog, amit a mikrohullámú sütőnkkel csinálhatunk

Nem kizárólag melegíteni tudunk a mikróban – rengeteg olyan dolgot is végezhetünk benne, amihez egyébként több edényt kellene használnunk, vagy nehezebben tudnánk megoldani a mikrohullámú sütő nélkül. Az alábbi tippeket érdemes kipróbálnunk.

Újra jó formába hozhatjuk a mézet

Ha sokáig áll a polcon, a méz elkezdhet kristályosodni, ezzel pedig nehezebb felhasználnunk sütéshez és főzéshez. Nem kell azonban aggódnunk – elég, ha fél–egy percig betesszük a mikróba, és máris újra folyékony lesz. Arra azért figyeljünk, hogy túl sokáig ne hagyjuk benne, mert az üveg elrepedhet – de egy perc alatt biztosan nem lesz vele probléma.

Megsüthetjük a fokhagymát

Nem kell sütőbe dobnunk a fokhagymát, sőt még serpenyőre sincs szükségünk – elég, ha megsózzuk, megborsozzuk, majd két teáskanálnyi olívaolajjal meglocsoljuk, és 8 percre a mikrohullámú sütőbe rakjuk. Sokkal jobb eredményt kapunk, ha egy kis vizet rakunk az aljára, és lefedjük a tetejét – a háromnegyed órás sütési időből máris lespóroltunk majdnem negyven percet!

Fotó: iStock.com/peterzsuzsa

Fotó: iStock.com/peterzsuzsa

Kinyerhetünk több levet a citromból

A citromból gyakran kevesebb levet tudunk kipréselni, mint szeretnénk, ennek pedig a kemény héja az oka – ha azonban közepes teljesítményen húsz másodpercig mikrózzuk a gyümölcsöt, mielőtt felvágnánk, elérhetjük, hogy a héj megpuhuljon, és több levet engedjen ki magából. Vigyázat, csak akkor működik, ha egész citrommal próbáljuk!

Megmenthetjük a kiszáradt kenyeret

Néha nem esszük meg időben a kenyerünket, ami kiszárad, és dobhatjuk ki – mielőtt megválnánk tőle, próbáljuk ki, hogy pár percre betesszük a mikrohullámú sütőbe és megmelegítjük. Bár így nem lesz órákig puha, ha rögtön elfogyasztjuk, még visszahozhatjuk belé a zamatot. Arra viszont figyeljünk, hogy ha a kenyér már penészedik is, véletlenül se együnk belőle!