Konyha

6 csodásan egyszerű bulgursaláta forró estékre

Ezekben a forró napokban már az is borzasztó, ha csak egy rózsát meggyújtunk a gázon, a sütő gondolatától meg izzadunk még órák múlva is. Együnk a kánikulában hideg vacsorát, salátát, a bulgur például tökéletes alap lehet.

Kicsit a dióéra emlékeztet az íze, de ez is gyorsan elkészíthető, és sósan-édesen egyaránt kiváló köretet jelent. Tulajdonképpen előfőzött és szárított búzaszemekből áll, a Közel-Keleten igen régóta használják, és tényleg egyszerű elkészíteni. Ehhez is csak forró és fűszeres vízre van szükség, és negyed óra alatt tálalhatjuk. Hasonlít a rizshez, így amit eddig azzal ettünk, próbáljuk ki bulgurral. Egészségesebb, mert gazdagabb rostokban és vitaminokban, ráadásul olyan szénhidrátokban, amik lassan szívódnak csak fel. De nem csak köretként, salátaalapként is felhasználhatjuk.

Mozzarellás bulgursaláta

Miután fűszeres vízben elkészítettük a bulgurt (akár mikróban is), kockázzunk fel egyforma nagyságúra mozzarellát, paradicsomokat, keverjük össze őket, csíkozzunk rá bazsalikomleveleket, sózzuk, borsozzuk, és ha szükséges, öntözzük meg bőven olívaolajjal, hogy ne legyen száraz, sőt egy kevés balzsamecetet is elbír, a paradicsom azt amúgy is szereti.

Fotó: iStock.com/Anna_Shepulova

Fotó: iStock.com/Anna_Shepulova

Bulgursaláta petrezselyemmel, mazsolával

A kész bulgurba keverjünk bele kisebb kockákra vágott paradicsomot, apróra szeletelt petrezselymet, újhagymát, majd sózzuk, borsozzuk, és locsoljuk meg citromlével, olívaolajjal. A tetejére szórjunk egy marék mazsolát, vagy aki azt nem szereti, szárított vörös áfonyát, hisz az adja meg a saláta különlegességét.

Tonhalas bulgursaláta

Persze nem csak zöldségekkel pakolhatjuk meg, hússal is kiváló, például tonhallal egy kifejezetten laktató, akár még ebédnek is beillő főételt készíthetünk pár perc alatt. A kihűlt bulgurt keverjük össze konzervkukoricával, -babbal, -csicseriborsóval, s adjunk hozzá újhagymát szárastól, majd a villával összetört tonhalat is óvatosan. Kígyóuborka-kockák aztán felfrissítik az egész keveréket, olívaolajat most nem kell adni hozzá, használjuk inkább a tonhal olaját, só és bors viszont kell, és még pár csepp citromlé is.

Gombás, fetás bulgur

Ez így inkább köret, de végeredményben salátaként is megállja a helyét, ha valaki nem nagy étkű vagy vegetáriánus, az imádni fogja. A bulgurba keverjünk hagymán dinsztelt gombát és feta sajtot, jól illik hozzá a friss újhagyma is. Sózni nem szükséges a feta miatt, de a friss korianderlevél jó választás.

Fotó: iStock.com/from_my_point_of_view

Fotó: iStock.com/from_my_point_of_view

Brokkolis tofusaláta

Vegetáriánusoknak kiváló és tápláló étel, de azoknak is, akik gyakran edzenek, izmot építenek, és unják már a csirkemell-hal-rizs triászát. A tofut érdemes kis kockákra vágni, minimális zsiradékon megpirítani, és úgy adni a bulgurhoz. A brokkolit természetesen pároljuk meg, enyhén sós vízben, de csak annyira, hogy még roppanós maradjon. Hidegen adjuk a keverékhez. Mehet bele még kaliforniai paprika a színharmónia, na és a vitaminok miatt, majd egy kevés szójaszósz vagy halszósz. Amennyiben száraznak találjuk, tegyünk rá egy evőkanálnyi olajat.

Csirkés egytálétel

No és persze a csirkés változat sem maradhat ki, hiszen mi, magyarok nagyon szeretjük a húst, sokan képtelenek elképzelni a főétkezést nélküle. Fél kiló csirkemellet pácoljunk egy kis időre olajban, borsban és pirospaprikában, majd süssük ki vöröshagymával, s ha már majdnem kész, adjunk hozzá kockákra vágott cukkinit és csíkokra vágott kápiát, paradicsomkockákat és zúzott fokhagymát. Ezen a ponton tegyünk bele nyers, de átmosott bulgurt, 3 dl vizet, egy paradicsomkonzervet és kettő leveskockát. Innentől számítva 10 percig főzzük az ételünket, gyakran megkeverve, hogy le ne tapadjon.